Ágoston Tamás szürrealista versvilága arra emlékeztet, mint amikor valaki a rossz álmait meséli el, és éberen azokat szövi tovább. Komor, félelmetes és „sorsterhes” álmok ezek, olykor egyenesen rémlátomások, de soha nem kimódoltak, nem hatásvadászok, mert ott van mögöttük a lélek megszenvedett munkája; egyszerűen az életet negatívban, fonákjáról tükröző álmok ezek. A lírai alany félve és tévetegen szaladgál az ajtók végtelen sora előtt, hogy megkeresse a maga bejáratát, de a számára kijelölt ajtó be van deszkázva, csupán egy fura borítékot talál, amiben egy döglött veréb van (Boríték). A vadász az éjszakai erdő homályában vaktában ad le lövéseket, aztán hazatérve azon retteg, őt mikor lövik le (Vadász). Ebben az epikusan elmesélhető, mégis sejtelmes, komoran látomásos álomvilágban különös alakok különös helyzetekben mutatkoznak: „A hűtőszekrény előtt kopasz óriás ül pelenkában, / cserepes szájából nyál szivárog. / Anyám fakanállal vakarja a talpát, / apám mesét olvas neki” (Gyom). Talán nem is a helyzet abszurditása a legerőteljesebb ebben az életképben, hanem az a gyanú, hogy a pelenkás, nyáladzó óriás maga a költő, akinek az arca úgy beleragadt a tükörbe, hogy ki kell onnan rántania, mint gazdának a földből a gyomot. Ágoston Tamás versei rendszerint rövid történetet adnak elő, vagy abszurd helyzetet ábrázolnak, például a piros lámpánál várakozó autók között kolduló hajléktalan öregről kiderül, hogy maga az ördög (Korcsolya); az előző napi villanyóraleolvasó-nőről kiderül, hogy mára a költő felesége lett (Farsang); néhány vers pedig egészen kaotikus kavargású világot jelenít meg (Malter; Hús; Füst; Zsákmány). A helyzetek legtöbbjében a költő fenyegetve érzi magát, menekül, vagy csak begubózva retteg, de mindig tudja, valahonnét, valamikor támadás éri. Esetleg elfogy körülötte a világ: „A padlóról ettem meg a vacsorámat, / mint egy kutya, mert nincs asztal / a konyhában. Különös, de néhány / napja nem találom az ajtót, / amely a hálószobába vezet (Párna). Az egyes szám első személyben megszólaló költő minden verse elején meghatározza a maga pozícióját: „Felszántott réten fekszem” (Fej); „Medencében ülök” (Filter); „Farakás tetején ülök” (Üreg); „Szögesdrótba csavarva fekszem az ágyon” (Fátyol). Ezután rendszerint valami félelmetes, iszonyatos történik vele: nyáron hólé csorog a cipőjéből, rájön, hogy kilyukadt az arca, belenéz a kútba, ahol szőrös férgek tekeregnek, netán épp arra lesz figyelmes, hogy az emberek elhunyt hozzátartozóik urnáját az ő kertjébe dobálják be (Mosógép). Ágoston Tamás szürreális álmai az ember nagyon is valóságos félelmeit, szorongásait, balsejtelmeit jelenítik meg súlyos, félelmetes képi erővel, komor atmoszférával, sötét tónusban, mint egy 21. századi Edgar Allan Poe. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"