A negyvenhét éves Csanádi Farkas zeneszerző, a zenetörténet és a filozófia gimnáziumi tanára a reggeli készülődés közben a fürdőszoba tükrében figyeli magát, és arra gondol, szabadság nélkül lehetetlen élni. Pedig muszáj így élni, hiszen - 1995-ben járunk - a magyar nép szabad akaratából az előző évben beszavazta a parlamentbe a korábbi elnyomó állampárt utódját. A zeneszerző visszagondol fiatal éveire, arra, hogy az építészeti technikum elvégzése után a budapesti, ferencvárosi József Attila lakótelep építésvezetői irodájában dolgozott. Itt barátkozott össze kollégájával, Németh Gézával és annak ismerősével, Szerémi Odett-tel, akik azok közé az "értelmes emberek" közé tartoztak, akiket a diktatúra az építőiparba száműzött. Ők hárman alkalmanként filozófiáról, művészetről, irodalomról, zenéről folytatnak gondolatgazdag eszmecseréket. Csanádi - miközben reggel megy a gimnáziumba órát tartani - visszaidézi fiatalsága éveit, eltűnődik azon, hogy gyermeke születése után miért fakult meg a kapcsolata a feleségével. Önreflexiók sorában méri föl a maga gondolatait, emlékezik hajdani túráira, utazásaira, elgondolkodik a nagy filozófusok - Kant és Schopenhauer - munkáin, a hit mibenlétén, mígnem az olvasóban az a képzet kerekedik ki, hogy Csanádi Farkas testesíti meg a gondolkodó és szabadsághívő embert. Dobos Tas László korábbi költői munkásságára jellemző volt a terjedelmes formák művelése, igazi műfaja volt a poéma; prózairól meg nehéz eldönteni, hogy valamiféle stiláris-formai kordában tartott prózaként íródott, netán szabad versként. A lassan áradó, oda-visszautalásokkal, idősík-változásokkal tűzdelt cselekménybe helyenként versszerű alakzatok ékelődnek, ezeken felül is bölcseleti okfejtések, álomleírások, dramatikus jelenetek, de mindig olyan módon, hogy a műfaji sokféleséget a gondolati kontextus egységes karaktere határozottan összetartja. Ismerni olyan kritikusi vélekedést, miszerint Dobos Tas László prózája - stílusát tekintve - valahol Krúdy és Hamvas Béla irálya között helyezkedik el, éspedig azzal a szerzői ambícióval, hogy a világ érzékelésének a lehető teljességét ábrázolja. Elvont filozófiai fejtegetések kerülnek együvé a legköznapibb élettények rögzítésével, miközben az író számos szempontot - mint például a szereplők generációs különbségei, az eltérő idősíkokból adódó történelmi kontextusok és életérzések sajátosságai - érvényesít, olykor egyetlen helyzet vagy egyetlen szereplő ábrázolásakor is. Vagyis más és más metszetben képes ugyanazt az élettényt leírni, máskor alaposan körbejárni. A mozaikos szerkezetű vaskos regény egyszerre kelti a méltósággal hömpölygő epikai áradás sodrásának érzetét és az esszébetétekkel, reflexiókkal, kommentárokkal tűzdelt, meg-megtorpanó próza helybenjárásának érzetét. Az immár trilógiává bővült, önéletrajzi elemeket bőséggel hordozó regénysor az ember- és világértelmezési kísérletek egy lehetséges módját testesíti meg. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"