Eugenio Pacelli (1876-1958) bíboros 1939-től haláláig XII. Piusz néven ült a vatikáni trónon, vagyis pápasága éppen a II. világháború kitörésének esztendejében vette kezdetét. Ez a történelmi tény is, de kivált a terjedelmes „papíros” dráma tartalma ad magyarázatot a meghökkentő címre. A szerző a 19. század utolsó negyedétől 2008-ig követi azokat az eseményeket, amelyeknek középpontjában Italo Zolli római főrabbi, Eugenio Pacelli, vagyis XII. Piusz és a sátán megtestesítője, a nácizmus áll. A nem színpadra, inkább olvasásra szánt drámai mű voltaképpen párhuzamos életrajz, a római főrabbi és a római pápa életének epizódjaiból áll, ám az események következményei jóval túlmutatnak személyükön és korukon, hiszen eljutnak egészen Amerikáig és az ezredforduló utáni első évtizedig, jelesül az Egyesült Államokba emigrált volt román kémfőnökig, Ion Mihai Pacepáig, aki új hazájában leleplező könyvet tett közzé a román titkosszolgálatok működéséről, illetve Nicolae Ceauşescu román diktátor tetteiről. Már pápasága előtt Pacelli határozta meg a Vatikán külpolitikáját, és az ő bábáskodása mellett született meg 1933-ban a Harmadik Birodalom és a Szentszék közötti konkordátum, amelyet azóta számtalanszor vitattak, bíráltak. Pedig ez a megegyezés nem a nácizmusra kimondott jóváhagyás volt, hanem a Vatikán azt próbálta vele elérni, hogy a náci Németországban ne sérüljenek a katolikusok jogai, érdekei. Utólag tudjuk, Hitler nem tartotta be a megállapodást, és hadjáratot indított a németországi katolikus intézmények, főleg az iskolák ellen, amelyeknek nevelő szelleme természetesen minden tekintetben szemben állt a nemzeti szocializmus eszméivel. Később XII. Piusz 1939-től, pápaságának kezdetétől voltaképp a háború rémségeinek tompítását, hatásának enyhítését próbálta elérni, miközben ehhez lehetőségei, eszközei alig voltak. A pápa a zsidók üldözése ellen nem szavakkal tiltakozott - amint ezt oly sokszor a szemére vetették -, hanem a Vatikánt semleges állammá nyilváníttatta (Svájchoz és Svédországhoz hasonlóan), és mint semleges állam a nunciatúráin keresztül próbálta menlevelekkel menteni az üldözött zsidóságot. Így lehetett, hogy az európai katolikus intézmények százaiban élték túl a vészkorszakot zsidók tömegei. Sárosi István abszurd vonásokat is mutató alkotása igazságot óhajt szolgáltatni a "passzivitása" miatt oly sokat bírált főpásztornak, bemutatva azt a vívódását, amellyel meghozta döntéseit. XII. Piusz tudta, milyen sokféle körülményre kell tekintettel lennie; tudta, hogy okosan szeretni nem mindig látványos és népszerű, és azt is tudta, hogy egyetlen szempont alapján kizárólag a diktátorok döntenek, mert az ő egyetlen szempontjukat a rögeszméjük diktálja: Hitler esetében a fanatikus fajgyűlölet. - Történelmi érdeklődésű olvasóknak is ajánlható a kötet, amelyhez Balás Béla kaposvári megyéspüspök írt ajánlást, és amely az Ünnepi Könyvhét kiadványa. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"