A rendkívül ellentmondásos politikai és életpályát befutó olasz szerző magyarul most először olvasható színművét 1954-ben mutatták be Velencében. A darab a szovjet megszállás alatt álló Bécsben, 1945 tavaszán játszódik; helyszíne a Graber család nagypolgári otthona, ahol már csak a pazar berendezés emlékeztet a hajdani jómódra. Férfi nincs a háznál, az özvegy anya, két leánya és menye nélkülözve tengődnek, lassan eladogatják bundáikat, porcelánjaikat, hogy élelemhez jussanak. Egy nap beállít az orosz komiszár, hogy nőket „rekviráljon” a szovjet katonák számára. Ajánlata egyszerű, a szépséges Enricának, az özvegyen maradt menynek fogadnia kell szovjet katonákat, és minden óra fejében egy utalványt kap, amit élelmiszerre lehet beváltani. A csupa nőből álló család tanácsa úgy dönt, hogy az orosz fronton eltűnt fiuk özvegye vállalja ily módon a családfönntartó szerepét, hiszen a két eladósorban levő, hajadon lánytestvér, Clara és Lilly ártatlanságát meg kell őrizni. Enrica, nem tehetvén mást, vállalja a feladatot. A II. felvonásban úgy látjuk viszont a családot, mint amelyik a körülményekhez képest igen jól él, bár vannak vitáik családon belül, de főleg a bérház tulajdonosával, aki aggódik Graberék életmódja miatt, nehogy a ház többi női lakója is kövesse Enrica példáját. Egy szép napon a szokásos „fogadóórára” beállít Andrej, az orosz katona, a hajdani donyecki zenetanár, aki művelt, nyelveket beszélő, muzsikához értő ember, és aki hamarosan mély vonzalmat kezd érezni Enrica iránt. Ő igazi nőként tekint az asszonyra, és halálával bizonyítja be, hogy érzései őszinték, meg azt is, hogy ő nem egy a megszálló orosz katonák közül. Ezzel az önfeláldozó gesztussal adja vissza a szintén önfeláldozásból prostituálttá lett asszony becsületét. A lassú cselekményű, de szenvedélyes dialógusokból fölépülő darabból kiderül, hogy a háborúnak hiába vannak politikai értelemben győztesei és vesztesei, emberileg valójában mindenki vesztes. Azok a nők is, akik ugyan túlélték a háborút, de minden vagyonukat, férjüket, apjukat, testvérüket és önbecsülésüket is elveszítették, és nekik még emlékművet sem állít az utókor. A kötethez a fordító, Puskás László írt utószót, amelyben röviden megrajzolja az olasz író ellentmondásos, a fasizmustól a marxizmusig vezető útját. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"