Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Elsősorban kultúrtörténeti, másodsorban filozófia- és vallástörténeti munka Sári László legújabb kötete, amelyben a keleti nő esszenciájáról, arcairól ír. A téma annak okán is különleges, mert - ahogy ő maga is céloz rá - a hölgyek Ázsia távolabbi tájain gyakorta háttérbe szorultak a férfiakhoz képest, úgy a mitológiában, mint a hétköznapi életben. Vagy mégsem volt ez teljesen így? Hisz a nők a maguk sajátos szellemiségével, s mondjuk ki, hatalmával meghatározó szerepet játszottak minden időben és síkon, és nem alá-, hanem egyértelműen mellérendelt szerepben, sőt alkalmanként annál is többként. A kötetben eme ellentmondásos, végtelenül sokszínű keleti nővel ismerkedhetünk meg; a szerző egy-egy archetípust mutat be mitológiai, történelmi, irodalmi példákon keresztül, tizenhárom fejezet keretei között. Többek között - sok-sok egyéb mellett - kiderül, hogy mennyire tökéletlen tud lenni a nő nélküli világ, de olvashatunk más síkokról idelátogató nőkről, varázslatos rókadémonokról, a nők vízhez való kötődéséről, a jó és a rossz fogalmának női oldaláról, a hölgyek szépségéről, titokzatosságáról, halálhoz és igazsághoz való viszonyáról, emberi hierarchiában elfoglalt helyéről. A rengeteg keleti (nagyrészt kínai) történettel - legendákkal, mítoszokkal, irodalmi és lírai részletekkel, történelmi tényekkel - kiegészített munka szórakoztató és elgondolkodtató olvasmány - mindkét nem képviselői számára. Beszerzése általános gyűjtőkörű könyvtárak számára ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Sári László (1950-)

A nő máshol van

Aktuális online ár
796 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Sári László (1950-)
ISBN
9786155041105
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2013
Méret
263, [2] o.
Kiadó
Kelet K.
Cikkszám
3000226747
Alcím
"Kelet, ha ragyog"

Darabszám