Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A kiadó most induló könyvsorozata azon történelmi személyiségek előtt kíván tisztelegni, akik posztumusz kapták a Magyar Örökség Díjat. A kis kötetek egyfajta breviáriumok, amelyek a szélesebb nagyközönséggel szeretnék megismertetni a kitüntetett személyiséget saját írásain és az őt méltató sorokon keresztül. A sorozatnyitó kötetet Teleki Pál földrajztudósnak és államférfinak szentelte a kiadó. Elöljáróban Kubassek János méltatja Teleki tudósi és politikusi pályafutását, amit Teleki két miniszterelnöki beszédének részletei követnek 1920-ból és 1940-ből, valamint egy aforisztikus idézetgyűjtemény beszédeiből és írásaiból, amelyet eredetileg tanítványai állítottak össze és jelentettek meg 1943-ban. A következő szakaszban kortársak, írók és költők emlékeznek meg alakjáról (többek között Szabó Dezső, Illyés Gyula, Mártai Sándor, Vas István). Végül a jelenkori – vitáktól nem mentes – emlékezet kap hangot, amikor a miniszterelnök halálának 50., 60. és 70. évfordulója kapcsán és a tiszteletére emelt emlékművekhez kötődően elhangzott írásokból, beszédekből válogat a szerkesztő. "www.kello.hu minden jog fenntartva"

A nemzetépítő Teleki Pál élete és utóélete

Borító ár
2 200 Ft
Aktuális online ár
1 650 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789636625733
Egyéb szerzőség
Bakos István (1943-) (vál., szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2012
Méret
127 o. ; 19 cm
Kiadó
Kairosz
Cikkszám
3000213386
Sorozatcím
Magyar örökség - Kairosz ; 1.

Darabszám