Gondolati fürgeség és nyelvi leleményesség jellemzi Weisz Anett kidolgozott költészetét, amelynek legtöbb darabjában ugyan önmagáról szól, de nem igazán vallomásként, inkább valamilyen kívülállásból fakadó objektivitással, természetes távolságtartással és fanyar humorral. A távolságtartás bevett módszere az irónia, erre utal kis kötete első ciklusának címével is: Mondat lennék – szóköz vagyok. Valóság- és önszemléletét, valamint irályát egyaránt az irónia jellemzi, amivel képes fölmutatni versvilága összes megjelenített momentumának fordítottját, fonákját is. Úgy látja, ahol régen palota állt, ott most üres telek húzódik (Pegazus); nem akar sietősen járni az élet útján, mégis, amikor hátrapillant, már el is múlt harminc év (Harminc év); két írásjel között élve mondat szeretne lenni, mégis csak szóköz lehet (Szóköz). Weisz Anett természetes megszólalási módja a vers; gondolatai szinte maguktól öltenek versformát, ritmust, rímet, szinte maguktól keletkeznek elgondolkodtató, mégis szórakoztató strófái: „Merj egy üstbe némi heringlevet, / szórj bele sót, rímet és kész az oldat, / lassan forrald, míg a múzsa nevet, / adj hozzá ütemet és teliholdat” (Boszorkányszonett). A zenei hatású sorok és csattanós rímek súlyos gondolatokat fejezhetnek ki: az Éden elvesztése miatti fájdalmat (Száműzetés), a jó szándék kisiklása miatti aggodalmat (A gyönge fohásza). Gondolati konstrukciói leginkább ellentétekre, kettősségekre épülnek, ezeket utolérhetetlen nyelvi fantáziával avatja természetes harmóniává, csiszoltan stilizált verssé: „Lennél te híd, / lennék szakadék” (Te a híd); „Te kertész, én / kertben dudva” (Egy szólam); „Ki lesz a tűz után parázs, / hamuban hagyott varázs?” (Ki kapja el). Minden életmozzanatnak a színe és fonákja együtt jelenik meg a költő világában, és Weisz Anett ezt természetesnek tartja, számára épp így kerek a világ, mintha ars poeticát fogalmazna: „Egy habókos életének / bolond dala ez az ének” (Habókos dal). Második verses kötete az ironikusan távolságtartó, ellentételező gondolkodás és a játékos formakezelés találkozásából született, ahol a klasszikus toposzok, versalakzatok, poétikai megoldások adnak elbűvölő formát a világot fonákjáról is bemutató iróniának. Miniatűr pillanatképeket és perspektivikus látványokat ránt össze, mély gondolatokat mutat föl, hogy aztán szinte gyermeki módon alakítsa sorai ritmusát: „Ülünk álmaink sámliján. / Körbefonlak, mint a lián. / Cellánk körül csend oson / sárpatájú táltoson” (Részemmé). Weisz Anett egyéni-egyedi hangzású költészete különálló, vonzó színfolt a mai fiatal költők munkásságában. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"