Szaniszló Judit a mindennapok mikrovilágába rántja bele olvasóit: a hétköznapi élethelyzetek túlmutatnak önmagukon, rajtuk keresztül olyan alapvető egzisztenciális kérdések tud a szerző feltenni, melyekkel a legtöbb olvasó minden bizonnyal könnyen tud majd azonosulni. A novellák visszatérő motívuma, dramaturgiai mozgatórugója a másik ember megértésének vágya, a kapcsolatteremtés elemi vágya, ami mégis hamar görcsös próbálkozásba fullad. A novellák narrátora egy J. nevű nő, aki természetesen nem azonos a biográfiai szerzővel, még akkor sem, amikor számos referencia ebbe az irányba terelné a szövegek értelmezését. A szerző–mű–narrátor hármasának elméleti belátásait viszi színre például Hazugság nincs című rövid novellájában, ami egy írótábor felskiccelt élményét osztja meg az olvasókkal: a szerző az interperszonális hazugságok, valamint az írói fikció egybejátszásával ér el humoros és egyben tanulságos hatást. A novellák a Liget mellett álló tömbház lakóit állítják elénk, akiket J.-n keresztül ismerhetünk meg. J. tapasztalati mezeje határozza meg, hogy ki és mennyire láthatunk, milyennek tűnik fel az egyik szomszéd, egy anya és mentális gondokkal küzdő fia, vagy a másik szomszéd, egy középkorú nő, aki szeretne barátkozni J.-vel, de valamiért nem sikerül elmélyíteni a kapcsolatukat.