Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
5%
Teljes leírás
Különös dologra lettek figyelmesek azok az amerikai szakemberek, akik részt vettek a '40-es évek elején, az atombombaprogram elméleti és gyakorlati kivitelezésére létrehozott Manhattan-terv kidolgozásában: az akkori műszaki értelmiségi elit tagjai között gyanúsan sok magyar származású kutató volt, akik álcázásképp egymás között idegen fül számára teljesen érthetetlen anyanyelvükön cseréltek eszmét. El is nevezték őket marslakóknak... A szerző talán az öt legkiemelkedőbb képességű "földönkívülinek", Kármán Tódornak, Szilárd Leónak, Wigner Jenőnek, Neumann Jánosnak és Teller Edének állít emléket művében, részletesen összegezve kiterjedt szakmai munkásságukat, bemutatva találmányaikat, az általuk kidolgozott elméleteket; emellett ír személyes élettörténetükről is, amelyben számos közös vonás fedezhető fel. Valamennyien budapesti, jómódú asszimilálódott zsidó család leszármazottai voltak, akik a rasszizmus elől Németországba, majd a fasizmus elől az Egyesült Államokba emigráltak, ahol figyelemre méltó karrier és szakmai megbecsülés várt rájuk, valamint komoly szerepvállalás az USA második világháborús terveinek megvalósításában. A szerző mind az öt tudós esetében végigveszi ezeket az állomásokat, párhuzamba állítva sorsukat a gyermekkortól pályájuk csúcspontján át életük alkonyáig, helyenként (főleg Teller esetében) sok idézettel gazdagítva az anyagot. Az utószót jegyzetek és mutató követi. A szöveget fekete-fehér fotók egészítik ki. Széles körben ajánlható, színvonalas és olvasmányos ismeretterjesztő munka. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Hargittai, Balazs;Hargittai István (1941-)

A marslakók bölcsessége

Raktári szám: 9789630596459
Borító ár
3 800 Ft
Aktuális online ár
3 610 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Hargittai, Balazs;Hargittai István (1941-)
ISBN
9789630596459
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
24 cm
Kiadó
Akad. K.
Cikkszám
3000252697
Alcím
saját szavaikkal, megjegyzésekkel

Darabszám