A magyar őstörténet nyelvi és zenei szempontból sajátos kettősséget mutat: a magyar nyelv a köz-felfogás szerint a finnugor nyelvcsaládba tartozik, míg a népzene számos honfoglalás előtti rétege török népekhez kapcsolódik. Ez a jelenség korán felkeltette népzenekutatóink figyelmét. A rokonnépek zenéjének vizsgálatát Bartók Béla majd Vikár László is a finnugor népek között kezdte, majd mindketten a törökség felé fordultak. Méltán megemlíthetjük még Kodály Zoltán, Járdányi Pál, Vargyas Lajos vagy Dobszay László nevét is. A kutatáshoz kezdettől fogva társult a helyszíni gyűjtés, kezdve Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtésével (erről ld. a szerző, Sipos János munkáját: Bartók Anatóliában, 202005095), majd Vikár László és Bereczki Gábor 1957-1978 közötti Volga-Káma vidéki kutatásával, majd 1977-től ezekhez csatlakoztak Sipos János török, azeri, türkmén, karacsáj-balkár, kazak, kirgiz, navahó és dakota népek közötti gyűjtései. A vaskos, fekete-fehér képekkel és kottákkal bőségesen illusztrált kötet a saját gyűjtések mellett más kutatók anyagaira is támaszkodva a világon elsőként kísérli meg a Kínától Kelet-Európáig terjedő hatalmas területen élő török nyelvű népek és zenéik összehasonlító bemutatását.