Észtország délkeleti csücskében és a vele határos oroszországi Pszkov megyében él a manapság alig több mint tízezer lelket számláló szetu népcsoport, amely ugyan észt nyelvjárást beszél, de a lutheránus észtekkel szemben pravoszláv hitű, és néprajzi vonatkozásban is önálló entitást képvisel. A szetu énekmondó, naiv költő, Anne Vabarna - akitől a jeles finn folklorista, Armas Otto Väisänen csaknem 9000 sornyi énekszöveget jegyzett le - a forrása az 5658 sorból álló két népi éneknek. Mindkét mű a szetu néphagyományra épül: a halálra való fölkészülés, az élettől való búcsúzás rítusa és a temetés, valamint a leánykérés, a menyegzőre való fölkészülés, az esküvő és a lakodalom menete jelenik meg a két népi énekben. A leány haláldala 721 sorból áll, A nagy nász 4936 sorból. A balti finn népek énekei - a siratók kivételével - kalevalai versmértékűek, jellegzetes versformájuk az úgynevezett regivers, amelynek sorai nyolc trochaikus ütemből állnak. Anne Vabarna azonban rugalmasan kezelte a sorok szótagszámát, nála hét és kilenc szótagos sorok is sűrűn előfordulnak. A siratók lényegesen hosszabb sorokból állnak, és szabálytalanabbak az énekek és az eposzok időmértékénél. Az énekekben megmutatkozik a balti finn népköltészet másik sajátossága, a gondolatpárhuzam vagy parallelizmus, amikor más szavakkal, logikailag némileg tovább haladva ismétlődik meg egy-egy gondolat. Például: "Búsan hozta be az anya, / leánya mellé letette sírva. / Ráadták akkor a ruhákat, / finoman felöltöztették. / Fel lett díszítve a lány, / finoman felöltöztetve" (A leány haláldala); "Csűrünk mögött megy az út Rigába, / házunk mögött Tartuba visz az út" (A nagy nász). A két ének jól szemlélteti a balti finnek népköltészetének másik sajátosságát: a szinonimák és alliterációk gazdagságát; sok esetben az alliterálás szándéka formálja a szöveget. Vabarna - nyilván orosz hatásra - sokszor használ kicsinyítő képzőket, funkciótlan, díszítő jelzőket (aranyos, kedves, drága), és a szereplőket gyakran nevezi állat- vagy növénynévvel (csibe, bogyócska). A két ének mindazonáltal nagyon is köznapi stílusú, nélkülözi a pátoszt, az emelkedettséget, és viszonylag szerény a szókincse (alig több mint 2300 szó). A délkelet-észtországi és a vele szomszédos oroszországi területen élő szetuk néphagyományának két igen fontos alkotása Anne Vabarna két éneke, amelyek egyben a balti finn népi költészet jellegzetes produktumai. A kötethez - amely néprajzi és finnugor nyelvészeti gyűjtemények állományába tartozik - a fordító, Pusztay János írt eligazító bevezetést. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"