Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Ozsváth Zsuzsa második verseskötetében a varázsos versbeszédet sikeresen ötvözte a biblikus megszólalásmód misztikus árnyaival. A négy ciklusba rendezett költemények az erdei fákon látható túrajelzéseket követik, a kötet ezt a jelrendszert hozza mozgásba izgalmas, poétikailag kiérlelt módon. Mivel, ahogy a vers is jelek, jelzések szemiotikai hálózataként tételeződik, úgy olvassa a hozzáértő túrázó a fákra felfestett sávokat, háromszögeket, értelmezi a különböző színeket és formákat. Ozsváth Zsuzsa költői formái a magányról, a választásról és az élet végességéről közölnek megrendítő mélységű meglátásokat, melyek sötét tónusát a már a debütkötetben (Előző részek, 202015188) is kellő finomsággal alkalmazott (ön)irónia ellensúlyozza. A szövegek érzéki benyomásokat, látomásos impressziókat rögzítenek. Már rögtön a nyitó versben ezt olvashatjuk: „és akkor lezúgott egy nyest az emeletről és lámpást / adott a kezembe / az úrnak kétezer-huszadik évében. / és lett nagy sírás-rívás és fogaknak csikorgatása, / ám a nyest nem riadt meg, farkát maga alá csapva / leült velem szemben a kanapéra.”
Ozsváth Zsuzsa (1992-)

A kötelező letérőnél forduljon

Borító ár
3 500 Ft
Aktuális online ár
2 625 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Ozsváth Zsuzsa (1992-)
ISBN
9786068994819, 9789634684923
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2024
Méret
69, [2] o.
Kiadó
Bookart
Cikkszám
3001088667
Alcím
versek

Darabszám
Teljes leírás
Ozsváth Zsuzsa második verseskötetében a varázsos versbeszédet sikeresen ötvözte a biblikus megszólalásmód misztikus árnyaival. A négy ciklusba rendezett költemények az erdei fákon látható túrajelzéseket követik, a kötet ezt a jelrendszert hozza mozgásba izgalmas, poétikailag kiérlelt módon. Mivel, ahogy a vers is jelek, jelzések szemiotikai hálózataként tételeződik, úgy olvassa a hozzáértő túrázó a fákra felfestett sávokat, háromszögeket, értelmezi a különböző színeket és formákat. Ozsváth Zsuzsa költői formái a magányról, a választásról és az élet végességéről közölnek megrendítő mélységű meglátásokat, melyek sötét tónusát a már a debütkötetben (Előző részek, 202015188) is kellő finomsággal alkalmazott (ön)irónia ellensúlyozza. A szövegek érzéki benyomásokat, látomásos impressziókat rögzítenek. Már rögtön a nyitó versben ezt olvashatjuk: „és akkor lezúgott egy nyest az emeletről és lámpást / adott a kezembe / az úrnak kétezer-huszadik évében. / és lett nagy sírás-rívás és fogaknak csikorgatása, / ám a nyest nem riadt meg, farkát maga alá csapva / leült velem szemben a kanapéra.”