Vihar Béla a Nyugat harmadik nemzedékének költője volt, ám útja sok vonatkozásban és sokszor eltért pályatársaiétól. Nemcsak azért, mert legtöbbjüknél mélyebbről indult, plebejusabb indulatokat hordozott magában, nem is csak azért, mert sokáig volt kommunista módon elkötelezett, még csak azért sem, mert számára a forma, a megformálás sohasem tűnt fel annyira alapvetőnek, mint nekik, mert tartalomközpontú, az üzenetre koncentráló költő volt és maradt, hanem elsősorban azért, mert valamiképp "monomániásabb" volt náluk. Gazdag életművéből a most megjelent válogatott kötet csak épp csokorra valót tartalmaz, mégis hiteles képet nyújthat a költőről, aki lényegében egy húron játszó alkotó volt. Nem követte pályatársait a világköltészetben való kalandozásokban, nem igyekezett mindent át- és befogni. Vérbeli lírikusként egyetlen dolog foglalkoztatta: saját maga, az ő kedélyének, lelkiállapotának, érzelmi világának reagálásai a külvilágra, a mindig szubjektíven felfogott világállapotra. Nemrégiben került elő egy füzet, amely a Vihar Béla halála előtti évben - 1977-ben - íródott költeményeit tartalmazza: ennek eddig nyomtatásban meg nem jelent darabjait tartalmazza a jelen kötet, illetve "utolsó vallomásait (...) az intimitás, az elmélyülés és a tisztánlátás ügyében". Izgalmas felfedezésekre, soha nem hallott hangok felcsendülésére kevés alkalmat kínál ez a költészet, annál gazdagabb mélyen emberi dokumentumokban, az egyszerűség és közvetlenség megnyilvánulásaiban, minden rafinéria nélküli vallomásokban, egy minden közösségvállalás ellenére is mélyen individuális hanghordozásban. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"