Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
2014-ben adta ki a Katona József Színház indulásának körülményeiről, valamint a Nemzeti Színház társulatába visszavezető előzményeiről szóló könyvét, A Katona és kora. A kezdetek (202220088) címmel Sándor L. István, és most itt a folytatás, amely a társulat első néhány évével (1982-84) foglalkozik. A szerző az induló Katona néhány jelentős előadását „nagyítja ki”. Nem pusztán az előadások elemzéséről van szó, hanem melléjük helyezi a korszak néhány más fontos produkcióját – ugyanannak a darabnak vagy szerzőnek, illetve hasonló témáknak az eltérő színreviteleit -, és így próbálja megragadni a színházi nyelveknek és kifejezésmódoknak azt a sokszínűségét, amely a nyolcvanas évek elejének magyar színházát jellemezte. Milyen színházélmények határozták meg a Katona indulását? Ezek hogyan függenek össze a magyar színháztörténet korábbi és későbbi irányaival? A színházi kifejezésnek milyen jellemzői, összetevői voltak meghatározóak a Petőfi Sándor utcai teátrumban? Ezek milyen művészi és társadalmi célokat szolgáltak? Voltak-e előzményei a Katona törekvéseinek, és ezek milyen más kortárs művészi szándékokkal álltak kapcsolatban? Milyen a nemzetközi színházi életet meghatározó folyamatokra támaszkodtak? Mennyiben folytatta és miben újította meg a magyar színjátszás eszközkészletét a Katona? Hogyan formálódott, miképp erősödött meg az induló előadásokat jellemző rendezői gondolkodás, illetve színészi kifejezésmód? Ezek milyen színház- és világszemléletet tükröztek? Milyen másféle eszményekkel álltak vitában? Mivel keltettek figyelmet, vagy miért váltottak ki ellenérzéseket a magyar színházi közegben? És miért tudtak erős – máig ható – társadalmi hatást kiváltani? Ezt mutatja be a Székely Gábor és Zsámbéki Gábor nevével jelzett teátrumot a kor színháztörténetébe beágyazó kötet. A fekete-fehér előadás-felvételekkel illusztrált kiadvány függelékében a fontosabb előadások adatai, valamint névmutató és címmutató kapott helyet. Előzményével együtt színháztörténeti gyűjtemények fontos darabja lehet Sándor L. István alapos munkája. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Sándor L. István (1958-)

A Katona és kora 2. - Az indulás irányai

Borító ár
4 200 Ft
Aktuális online ár
3 150 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Sándor L. István (1958-)
ISBN
9786156276032
Egyéb szerzőség
Szűcs Mónika (közrem.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2022
Méret
330 o.
Kiadó
Selinunte
Cikkszám
3001072546
Alcím
az indulás irányai

Darabszám