Mihalik Béla Vilmos évtizedes kutatómunkát betetőző monográfiája a magyar és az európai történelem forrongó időszakába, a 17. század végére repíti a diplomáciatörténet újabb kérdései iránt nyitott szakmabeli és laikus olvasókat egyaránt. A történész szerző figyelmét XII. Ince (1691–1700) pontifikátusa keltette fel, pontosabban az az érdekes tény, hogy míg a Szent Ligát tető alá hozó XI. Ince (1676–1689), valamint az őt követő, rövid ideig regnáló VIII. Sándor (1689–1691) pápai tevékenysége, valamint az európai nagyhatalmakkal, köztük a Habsburg Monarchiával kialakított viszonya az elmúlt másfél évszázadban alaposan fel lett tárva, komoly kutatások irányultak rájuk, addig XII. Ince és vele együtt a törökellenes háború második szakasza kikerült a kutatások homlokteréből. E tekintetben is hiánypótlónak tekinthetjük a monográfiát, valamint emellett azért is, mivel a diplomáciatörténetírás aldiszciplínájának legfrissebb paradigmáját érvényesítve vonta be elemzésébe a nagyobb európai levéltárakban található iratokat. Mikro- és makropolitikai vizsgálatok egyaránt vezették Mihalik Béla Vilmos kutatását, azokat sikeresen összegezte könyvében.