A japán történelemnek és kultúrának egészen sajátos fejlődési irányt szabott az 1603-től 1868-ig tartó Edo- vagy Tokugava kor, amelyet egyrészt roppant szigorú, a sógunátus és a daimjók által uralt feudális és társadalmi rend jellemzett, másrészt az elszigetelődés politikája, amely elzárta ugyan a szigetországot minden külvilági hatástól, ám ugyanakkor sosem látott gazdasági, kulturális fejlődést, stabilitást hozott. Az ellentmondásos időszaknak az ún. Meidzsi-restauráció vetett véget, amikor a hatalom visszakerült a császárhoz, aki megszüntette a Japánt körülvevő klauzúrát. Ezt követően elképesztő gyorsasággal indult meg az ország modernizációja, így a századfordulóra Japán már nemzetközi szinten a vezető nagyhatalmak közé került.