A belgiumi flamand író vaskos történelmi regénye akár szerelmi történetnek is nevezhető, miközben sokkal többről szól: az emberi kitartásról, az áldozatvállalásról, a végsőkig jutó megpróbáltatások elviseléséről, az élet nagy próbatételeiről. A 11. század végén játszódó történet főhőse a normandiai keresztény lány, aki beleszeret egy zsidó fiatalemberbe, és akiért odahagyja egész addig életét, családját, vagyonát, egzisztenciáját, nemesi rangját, hitét, élete biztonságát. Átszeli az akkori Franciaországot, hogy eljusson a fiú Provance-ban élő családjához, ám itt is csak időlegesen találnak menedéket, a zsidók üldözése miatt tovább kell állniuk. Később újabb veszedelmes útra indul, a keresztes hadakat követve a Szentföldre megy, hogy visszaszerezze elrabolt gyermekét. Eddig a történet fő cselekményszála, Hertmans regénye azonban sokkal többről szól. Először is lenyűgözően aprólékos rajzolatú képet ad az 1090-es évek Európájáról, a Nagy Károly halálát követő évtizedek zűrzavaráról, az addigi viszonylagos vallási békességet földúló zsidóellenes pogromokról. Pontos és evokatív képet rajzol a középkori életmódról, világfölfogásról, gondolkodásmódról, vallásosságról, és arról, hogy a szerelem már akkor is erőt adott a konvenciókkal, a gátló körülményekkel való szakításhoz. Hertmans múltidézése azonban kétrétegű, ugyanis a történtek után ezer évvel maga is megteszi hősei útját, mintegy újraéli a szerelmesek életepizódjait. Ráadásul a történet elbeszélése közben sokszor előre és visszaugrik az időben, jelezve bizonyos majdani fordulatokat, következményeket. Az eredeti forrásokon alapuló nagyepikai alkotás középkori története végső soron időtlen erkölcsi, lélektani kérdéseket vet föl a bátorságról, önfeláldozásról, szeretetről és szerelemről. A kettős idősík folytonos szembesülése még láthatóbbá teszi a történelmi idők teljességét. Úgy ahogyan a szerző mondja: „Forog és forog a világ, de ha visszatartod a lélegzeted, megáll.”