Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A budapesti hajóépítés történetét mutatja be a szerzőpáros kötete, nagyrészt természetesen a fővárosban zajló folyami hajógyártásra fókuszálva, de természetesen a szerzők arra is kitérnek, hogy Budapesten állították elő az Osztrák-Magyar Monarchia tengeri hadihajóinak egy részét, sőt az első világháború alatt még tengeralattjárókat is. A közép- és kora újkori előzmények után felvázolják az első próbálkozásokat, és a meghatározó jelentőségű reformkoron belül kiemelik Széchenyi István szerepét. Ezt követően a budapesti ipari hajógyártás fellegvára, az Óbudai Hajógyár történetét mutatják be, a Dunai Gőzhajózási Társaság 1829-es alapításától annak felfutásán, a dualizmus korán, az azt követő évtizedeken, a második világháborún keresztül az 1962-es központosításig, végül a gyár felszámolásáig. Külön fejezet ismerteti a másik fontos budapesti üzem, a csak Danubiusként emlegetett újpesti gyár történetét, szintén a kezdetektől napjainkig, és kitérnek az ott zajló tengeri hajógyártásra is. Az utolsó fejezet az egyéb hajógyárak históriáját vázolja fel. A szerzők nemcsak a szűkebb értelemben vett hajógyár-történeteket mondják el, hanem annak kapcsán az ott dolgozó munkások életmódjáról, közösségi programjairól, de még szakkönyvtáraikról is olvashatunk. A fekete-fehér fotókkal illusztrált, irodalomjegyzékkel záródó kötet érdeklődő laikusok és szakemberek számára is érdekes és tartalmas olvasmány. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Holló Szilvia Andrea (1964-);Zsigmond Gábor (1982-)

A fatestű bárkától a tengerjáró óriásig

Borító ár
3 900 Ft
Aktuális online ár
3 120 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Holló Szilvia Andrea (1964-);Zsigmond Gábor (1982-)
ISBN
9789633490563
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2013
Méret
20 cm
Kiadó
Holnap
Cikkszám
3000226295
Alcím
hajóépítés Budapesten

Darabszám