A Bázis-könyvek sorozat 55. darabjaként jelent meg az irodalomtörténészként és költőként is elismert Németh Zoltán verseskötete, melyben a szerző az emberi létezés, a test határolta anyagi élet korlátait szerette volna lebontani a nyelv világképző erejére hagyatkozva. A kötet szervesen illeszkedik a kortárs lírai folyamatok egy meghatározó vonulatához, melyet a poszthumán, valamint a különböző test- és biopoétikák kiaknázása jellemez. A kötet nem csupán az emberi testet dekonstruálja, hogy aztán a zsigerektől megfosztott, lecsupaszított csontvázat nyelvi ékítményeivel töltse fel ismét, hanem mindezt az emberi testet és a halált vallásos áhítattal tömjénező egyiptomi kultúrával is összeolvassa. A fáraó önéletrajza a test érzéki, máskor realista és horrorisztikus módon történő láttatása mellett a test feletti kontrollt magáénak tudó hatalmat sem hagyja ki ebből az erőszakra épülő világ- és lírarendből.