Valpola Ráhula kiemelkedő jelentőségű egyénisége annak a trendnek, amely a buddhista tanítások nyugati népszerűsítését tűzte ki célul, s amelynek a képviselői a huszadik század derekán működtek. A Srí Lanka-i szerzetes-tanár kevesek által járt utat járt be: komoly egyetemi karriert futott be, a Ceyloni Egyetemen történelmet és filozófiát tanult, mely utóbbiból a Londoni Egyetemen doktorált, később pedig a Sorbonne-on hallgatott vallásfilozófiát. Franciaországban töltött időszaka alatt - az '50-es évek végén - írta meg A Buddha tanítása című művét, kifejezetten nem-buddhista olvasókat célozva meg, elsősorban olyan művelt nyugatiakat, akik nyitottak a buddhista filozófia befogadására. Írása tehát a buddhizmus alapjainak, filozófiájának egyfajta esszenciája, a nyugati ember fogalmi rendszeréhez, erudíciójához igazítva. A Buddha című első fejezetben olyanokról olvashatunk, mint a buddhista világszemlélet, a "négy nemes igazság", az éntelenség (anattá) fogalma, a meditáció (bhávaná), valamint Buddha tanításainak helye a modern világban. A folytatásban a Buddhának tulajdonított klasszikus szövegekből készült összeállítás kapott helyet, benne kilenc ún. tanítóbeszéddel (a nem-én ismertetőjegyeiről, a tűzről, a szeretetről, a káros folyamatokról stb.), továbbá Az áldás beszédével és Az igazság szavai című, Dhammapadából kiválogatott verskollekcióval. A kiadványt - amely igazi klasszikusnak tekinthető a maga műfajában - páli–magyar szójegyzék zárja.