Noha a buddhizmus tibeti ága a hetedik században kezdett kialakulni, az első nagy iskolák, a szervezett rendek és kolostorok csak a tizedik század után jelentek meg. Ezek közé tartozik az 1073-as alapítású közép-tibeti Sza-szkja kolostor is. Ennek negyedik vezetője volt a mongol buddhista egyház legendás alakja, a tibeti származású Sza-szkja pandita, aki nemcsak a Sza-szkja rend egyik alapítója volt, de a szent szöveget nagy hírű tudója, messze földön híres hitvitázó, és merész térítő, aki kísérletet tett arra, hogy Dzsingisz kán népét buddhista hitre nevelje. Művei közül egyrészt logikáról szóló írásai, másrészt a jelen (eredetileg Szubhásitaratnanidhi nevet viselő) gyűjteménye maradt fenn. A kilenc tematikus fejezetbe szerkesztett munka összesen négyszázötvenhét verse, a tibeti hagyományokhoz híven négyszer hétszavas sorokból állnak, amelyek közül az első kettő valamely misztikus bölcsességet fogalmaz meg, a második kettő pedig az ezt illusztráló - akkoriban közismert - példázatra utal. A szöveg Tandori Dezső műfordításában kerülhet az érdeklődő, értő olvasóközönség elé. A kötetet a magyar prózai fordítást jegyző, a kiegészítő jegyzetek készítő Ligeti Lajos tanulmányértékű utószava zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"