A szabadságharc 1849. évi tavaszi hadjáratának magyar győzelmei után az ifjú Ferenc József császár Miklós orosz cárhoz fordult, hogy nyújtson katonai segítséget a lázadó magyarok leveréséhez. A cárnak kapóra jött a fölkérés, mert a várható győzelemmel nemcsak a szomszédos hatalom „rendjét“ állítja helyre, de saját birodalma nemzetközi tekintélyét is stabilizálhatja. Így 1849 júniusában Paszkevics tábornagy parancsnoksága alatt 192 ezer fős orosz sereg nyomult be Erdély és Magyarország területére. Ezzel olyan osztrák-orosz túlerő jött létre, amely két hónap múlva szükségszerűen vezetett el a világosi fegyverletételhez. Rosonczy Ildikó két részből álló könyvének első fele terjedelmes értekezés az orosz haderő hazai tevékenységéről. Legelőször bemutatja a fővezért, Ivan Fjodorovics Paszkevicset (1782-1856), kitérve az orosz historiográfiában elfoglalt helyére is. Áttekinti az orosz alakulatok hadjáratának szakaszait, a csapatok hadmozdulatait, ütközeteit, ugyancsak kitekintve az orosz hadtörténeti irodalom értékeléseire. Szól az oroszok és Görgei Artúr kapcsolatáról, a magyar kormányzat döntéséről a fegyverletételről, Paszkevics amnesztia-javaslatáról, és arról, hogy az orosz hadvezetés tartózkodott a magyarokkal való mindenféle tárgyalástól; végül is minden döntést az osztrákok hoztak meg. Az értekezés záró fejezete érdekes logisztikai problémát vet föl: hogyan tartotta a magyarországi orosz hadvezetés a kapcsolatot a cári udvarral. A kiadvány második része (Iratok) forrásgyűjtemény, amely Paszkevics tábornagy és Miklós cár levelezésének e korszakból való 47 darabját, valamint a tábornagynak a magyarországi hadjáratról írott 7 följegyzését adja közre. E levelek és följegyzések aprólékos és hiteles dokumentumai az oroszok magyarországi hadjáratának és a hadjárat mögötti orosz katonapolitikai megfontolásoknak. A mutatókkal, képmelléklettel záródó, értekezéssel bevezett forráskiadvány az 1848/49-es szabadságharc utolsó fejezetének, az 1849. nyári hadműveletek és a megtorlás előkészületeinek autentikus kútfője, és mint ilyennek, minden nagyobb (had)történeti gyűjteményben helye van.