Háromnegyed évszázad verselői és műfordítói munkásságáról ad számot a kecskeméti költő gyűjteményes kötete. Antalfy István időrendbe sorolta a verseit, így az első rész okkal viseli az Indulás címet, ebben az 1939 és 1945 között keletkezett „zsengék” sorakoznak. E darabokban az ifjú költő lelkesült hangon dalol az élet csodájáról, a munkáról, a tavaszról és a szerelemről. A második fejezet címe is beszédes, Próbatétel, hiszen itt az 1945 és 1949 közötti, szovjet hadifogságban telt évek termése kapott helyet. A kor, a hely, a téma önmagukban magyarázzák a drámai tónust, amit a verscímek is fölerősítenek: Sírás a kereszt alatt; Ruhátlanul; Legjobban fájt…; Hiába várnak?. A kötet további fejezetei a hazaérkezésétől keletkezett és némiképp megújult költészetéből adnak bőséges válogatást. Antalfy István 1950-től alakot öltő lírája egyensúlyba hozza a magyar költészet dalformájú és vallomásos hangzású hagyományvonulatát az újabb törekvésekkel, amelyeknek fő pillérei: az impressziók megragadása, a társat vagy társakat megszólító attitűd, az érzékeny helyzetrajz és az állandósulni látszó lelkesültség, a túláradó érzelmek pontos rögzítése. Ebbe az alakuló, bontakozó költői világba éles cezúrát húz az 1956 utáni megtorlás, amely a költő életében is fordulatot hoz. A Vázlat című fejezet az 1957 és 1970 között keletkezett versek gyűjteménye. E korszak művei elégikusabbak, lágyabbak, tűnődőbbek a korábbiaknál, ugyanakkor a gondolatiság számos motívumával és a képszerűbb ábrázolás jegyeivel gazdagabbak. A Betűk árnyéka és az azt követő fejezetek a rendszerváltozás után írt alkotásaiból ad ízelítőt. Ekkoriban költészete már a számvetés, az emlékezés és a töprengés jegyében fogan, miközben érezhetően fölerősödik elvonatkoztató hajlama; a versek tágabb gondolati perspektívába helyeződnek, gondolatilag több rétegűek lesznek, és megjelennek a szimbólum értékű szóképek is: „Ha jön a lángok napja, / markolni egy maroknyit / a napok Golgotáján / Krisztus vére piroslik” (A napok Golgotáján). A kötet végén külön fejezetet (Hollókiáltás) kaptak a műfordítások; itt többnyire német, román, török, olasz költők műveinek érzékeny, az eredeti szövegezés finomságait visszaadó műfordításai olvashatók. Az utolsó részben (Még valamit életemből) sorolja föl a szerző munkásságának bibliográfiai tételeit, illetve itt közli néhány rövidprózáját. Antalfy István terjedelmes munkásságának időrendi válogatása élet és mű összetartozásáról vall, arról, hogy a történelmi idő személyessé válása miképp ölt irodalmi alakot, és az idő haladtával az élménylíra miként mélyül sűrűbben rétegezett és többféle irányba mutató, változatosabb beszédmódban szóló költői művé. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"