Hagyományos magyaros versformában, ütemező, többnyire keresztrímes strófákban szól a szerző, akinek a versvilága már első olvasásra barátságosan ismerős. Mintha a magyar költészet jól ismert hagyományai újulnának föl e darabokban, mintha a régi toposzok szólalnának meg új hangszerelésben: „Lent a téren megint szirénáznak, / elalszol a várossal talán. / Érzem, hogy megérinted a számat, / együtt vagyunk, ahogy hajdanán” (Összebújva). Ismerős képeket, régi reflexiókat, földerengő reminiszcenciákat szólaltat meg szabatos, kerekségre törekvő versmondataiban. Képeinek tartalma és még inkább formája olyan, hogy hajszálpontosan kitölti a mondandó keretét: „vörös pettyek piszkosszürke havon / létidegen görbe ékezet / elszabadult öncélú hatalom / ki fogja meg reszkető kezed” (Takarodó). Pontosan megrajzolt, de ismerős képek, remek ütemérzékkel megalkotott versnyelv jellemzi Székely-Máté László verseit, kissé a 20. század első felének elégiaköltészetére emlékeztető módon. E versek bővelkednek hatásos szóképekben, elegáns metaforákban, találó hasonlatokban, miközben tartalmas gondolatok kerülnek a lendületes vagy épp lágy lejtésű sorok felszínére: „Axiómák mögé bújva / döglődik az értelem. / Feltámasztod holnap újra, / mégis életképtelen” (Sár és hamu). Vagy: „Gatyába rázott igazság / Földön csúszó semmiség / Módszereit eltanulták / Szemenszedett jósigék” (Paca). Rendkívül színes a versek témaspektruma, izgalmas a gondolatisága, kidolgozott a versnyelve, miközben az összhatás annyira dalszerű, annyira slam poetryre emlékeztető, hogy szinte dúdolható, hiszen számos darab gondolatritmusra vagy refrénre épül (In aeternum; Hited; Éjfél felé; Téli ébredés). Sok vers sanzonra, slágerszövegre emlékeztet, ezért is van, hogy az olvasó úgy érzi: ezeket már hallotta valaha (Zöld eső). Az ütemezés, a rímeltetés, a szóhasználat ötletessége már-már azt a benyomást kelti: a szavak maguk írják a verset, mintha kevésbé a gondolat, sokkal inkább a muzsika diktálna a költőnek: „Három hattyú sáros tavon / Viharverte táncra vár / Elmulasztott száz alkalom / Megbénított tánctanár” (Csináld jobban). Ebben az egyre üresebben szóló, ám kétségtelenül muzikális verselésben sokszor háttérbe szorul a valóság képe, elhomályosul a gondolat és a látvány, a forma fölébe kerekedik a tartalomnak – és létrejön a sodró szövegfolyam (Szivárvány). Székely-Máté László elégikus dalai egy fékezhetetlennek tűnő versszerző produkcióját idézik, amelyek együttesen olyan, mint a hullám: hátára veszi az olvasót, aki azért a szavak sodrásában is el-eltűnődik: végül is hová vezet ez a könnyed siklás. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"