Egyik kritikusa „a könnyed határsértések virtuóz költőjének” nevezte Szente B. Leventét, ami annyit tesz, hogy sűrűn rétegezett, gondolatgazdag, filozofikus töltésű, áttételes jelentésű versei először közvetlenül értelmezhető, míves szövegeknek tűnnek föl, de az alapos utánagondolást követően rájön az olvasó, hogy egy-egy strófában, versműben sokkal többről van szó, mint az első pillantásra látszik. Az erdélyi költő mintha csak sorról sorra engedné közelebb az olvasót a vers lényegéhez, gondolati magvához. Ráadásul sokszor úgy viselkedik, mint a világra rácsodálkozó, naiv gyerek, aki épp most fedezi föl az élet rejtettebb vonásait: „éjjelente / nehéz időkben / bejött hozzám Isten / mellém ült és átkarolt // ha kíváncsi leszel / suttogta fülembe / milyen az amikor semmire sem gondolok / viselj el és megtudod” (Vízmerítő). Látására jellemző, hogy apró jelek, a mikrovilágot tükröző látványelemek megjelenítése felől halad a nagy összefüggések, az egyetemes üzenetek megfogalmazása felé (Vérzik a földi seb; Van olyan, hogy; Tapad ránk a sok kereszt; Forgatókönyv statisztákról statisztáknak). Amikor az olvasó megtalálja a versek megoldó kulcsát, föltárul előtte az üzenet mélye: az ember őrjítő magánya a világmindenségben (Vallomások a sárgaház folyosóján; Üres polcok között; Romlásözön). Ám a magányos lírai alany bőven méri élettapasztalatait, filozófiába érő fölismeréseit, ahogyan a falba beépített néma kövek között az ember jelenti a kötőanyagot (Néma falban), ahogy az ember naponta egyik ketrecből átmegy egy másikba (Milyen más), ahogy a lehajtott fejű emberek bandukolnak a keskeny járdán, miközben semmit nem látnak meg a világból (Megszámozott hiány ölében). Verseinek formai sajátossága, hogy a klasszikus, míves megoldások váltakoznak az egyéni virtuóz megoldásokkal, meg ahogy szinte szemérmes visszafogottsággal ritmizálja strófáit, elegáns diszkrécióval mutat be formai bravúrokat (Kinőttek minket; Fénysötétben; Elfeledett). A magányos lírai ego nagy ívű, perspektivikus szélességű és filozofikus mélységű fölismeréseit, meglátásait közvetíti a kötet. És mivel Szente B. Levente lelkében a világra csodálkozó gyermek naivitása és a mindentudó bölcs poéta találkozik – valamennyi darabja az emberi univerzum egy-egy kicsinyített képe, miniatúrája.