Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A 2001-ben megtartott népszámlálás az Egyesült Királyságban bizonyos értelemben véve megdöbbentő eredményt hozott: több mint négyszázezren vallották magukat Jedinek, amikor a vallásukról kellett nyilatkozni. A dolognak persze olt előzménye: egy roppant szellemes online kampány, ami erre buzdított. Mindazonáltal volt, aki komolyan vette a statisztikát: Daniel M. Jones 2007-ben hivatalosan is megalapította a Jedista Egyházat, s ezzel együtt a jedizmust. Az akkor mindössze huszonegy éves, Asperger-szindrómás nem meglepő módon fanatikus Star Wars-rajongó "vallásalapítónak" azóta több százezer fős "gyülekezete" van: követői táborában persze vannak olyanok, akik játéknak fogják fel a dolgot, de bőséggel akadnak olyanok is, akik felöltik a fekete köpenyt, és eljárnak szertartásokra, gyűlésekre. Ennek tükrében abszolút komolyan foglalkozik a témakörrel Theresa Cheung valláskutató is, aki művében a jedizmussal kapcsolatos ismereteket tekinti át, nagyban támaszkodva azokra a mélyinterjúkra, amelyeket Daniel M. Jones-szal készített. Cheung a jedizmust nem vallásnak, hanem egy újfajta filozófiai irányzatnak tekinti, amelynek központi fogalma a minden élőlényt átható életenergia - vagyis az Erő. Ennek jó oldala csak a lényegre szorítkozva a szeretet és a bölcsesség, a sötét oldala pedig ennek ellenkezője. A jedizmus kultiválja az önképzést, a technológiát, a megfontoltságot és a gyengék védelmét - hogy csak pár dolgot említsünk. A kötetet fellapozva természetesen több fontos dologról is szó esik: egyebek mellett a "padawani" szerepről, a személyes agykontrollról, az Erő elméletéről, az érzelmi kontrollról, a harcművészetről, az önuralomról, vagy éppen az egészséges életmódról és a tapintatos kommunikációról. A kötetnek sajátos célközönsége lehet, amely egyaránt összetevődhet rajongókból, és a a jedizmus mint jelenség iránt érdeklődőkből. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Jones, Daniel M. (1986-)

Válj eggyé az Erővel!

Borító ár
3 590 Ft
Aktuális online ár
2 872 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Jones, Daniel M. (1986-)
ISBN
9786155644061
Egyéb szerzőség
Cheung, Theresa (közrem.);Rézműves László (1971-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
21 cm
Kiadó
Kiskapu
Cikkszám
3001031697
Alcím
9 lecke a jedista mesterré váláshoz

Darabszám