„Ez az utolsó, tudományos igényű, de népszerű olvasmánynak szánt művem, tekintsék tehát valamiféle végső tisztázásnak.” – s ha a szerző maga gondolja így, akkor érdemes komolyan venni a szavait, s megkettőzött figyelemmel olvasni művét, kiváltképp, ha egy olyan sokoldalú, a kortárs tudományos életben jelentős befolyással bíró kutatóról beszélhetünk, mint Csányi Vilmos, aki korábbi műveiben nemcsak a kutyákról, valamint a kutyák és emberek kapcsolatáról kialakult nézeteinket változtatta meg maradandó módon, de az ember fejlődéséről, a civilizáció evolúciójáról is kiemelkedő javaslatokkal állt elő, idézzük csak fel korábbi munkáit, úgy A globális elme : elmélkedések a világról című munkát (201826075), mint a meghatározó humánetológiai könyveit (Az emberi viselkedés, 200702042; Az emberi természet : humánetológia, 200008088). Annyi bizton állítható, hogy Csányi Vilmosnak volt és van is mondanivalója, már ami a szóban forgó kérdéskört, az emberi kultúra fejlődését, annak paleoantropológiai, antropológiai és etológiai vonatkozásait érinti. Csányit jelen kötetében a képzelet, az imagináció kultúraformáló, s így végső soron emberformáló fenoménje érdekli, az, ahogy az emberelődök agytérfogata együtt növekedett az egyre komplexebb eszközhasználattal, a kultúra térnyerésével, s a képzelet révén az összetett beszéd és a hiedelemvilágok kialakulásával.