Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A Kairosz Kiadó nemrég útjára indított, Féltett kishazák című sorozata a lírai közelítésmód és a szociografikus-riportszerű ábrázolás sajátságos elegyével kívánja felmutatni írástudók belső kis világát, különböző, gondosan számon tartott, féltett "kishazáit", magyar városrészeket, kistelepüléseket, tájakat. Ezúttal Fülöp Zsuzsanna, a Jel című keresztény kulturális lap korábbi főszerkesztője, szerkesztőbizottságának tagja ír szülőfalujáról, Somogyszilről, a település történetéről és természetesen a Somogyszilhez fűződő viszonyáról. Olvashatunk a település korai történetéről (a neve ekkor még egyszerűen csak Szil volt), a török uralom következtében a falu elnéptelenedéséről, majd újjáalapításáról. Megismerhetjük a falut és környékét uraló Hunyadyakat, Szil egyik leghíresebb szülöttét, Szegfi Mór író-újságírót, a márciusi ifjak egyikét, és Somogyszil világkorát a 19. század végén. Legrészletesebben természetesen a 20. századról, A történelem hullámvasútján címmel ír a szerző, ahol a dédnagyszülei generációjától kezdve már családtörténeti emlékeket is felidéz. Bemutatja, hogy milyen sokan hagyták el a huszadik század elején a falut, és vándoroltak ki Amerikába (többek között dédapja, Fülöp Pál is), ír a nagy háború hősi halottairól, az 1919-es eseményekről, a nagy gazdasági világválság okozta újabb kivándorlásról, a harmincas évek kulturális és közösségi életéről, a KALOT- és a leventemozgalomról. Bemutatja a második világháborút követő zűrzavaros éveket, az osztályharc következtében a falu szétesését, az 56-os forradalom helyi történéseit, a somogyszili római katolikus templomot és annak történetét, az evangélikus közösség múltját, a somogyszili iskolákat, valamint a rendszerváltást követő legfontosabb eseményeket. A fekete-fehér fotókkal illusztrált kötetet forrásjegyzék zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Fülöp Zsuzsanna (1961-)

Somogyszil

Borító ár
1 500 Ft
Aktuális online ár
1 125 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Fülöp Zsuzsanna (1961-)
ISBN
9789636629113
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
120 o. : ill. ; 18 cm
Kiadó
Kairosz
Cikkszám
3001032432
Sorozatcím
Féltett kishazák ; 2560-0311 ; 3.

Darabszám