A roma származású költő és grafikus színes albuma festményekhez társított verseket tartalmaz, szám szerint 32 alkotáspárt. Szolnoki Csanya Zsolt festészete és lírája egyaránt az érzékenységen alapul és az érzékekre hat, ugyanakkor műveiben érezhető némi személytelenség; ahogyan Molnár Eszter írja a kötet ajánlásában: a költő sajátja az „énvesztett érzékelés”. Érzékenység és személytelenség kettősségét a tartalmas csönd hidalja át, köti össze, vagyis a befogadásra legalkalmasabb lelkiállapot. Az alkotó a képeivel láthatóvá, a verseivel hallhatóvá teszi az érző csönddel megélt pillanat ihletését, a világ alig érzékelhető moccanását. Az album nyitóverse a naplemente festői és lírai megragadása: „ez csak a parázs: / lélegzik vörös és narancs /mint aki / port tol az égre, / belefullad minden tekintet: / visszanéztem a lassított képet” (ha lemegy a nap). Szenzibilitás és énvesztettség dichotómiája mellett költészetének másik fontos és szintúgy kettős vonása, hogy miközben a pillanatot ragadja meg, az időt állítja meg, aközben a látható világ teljességét igyekszik fölfogni és megmutatni. Arra törekszik, hogy a pillanat fölérzése mellett minden érzékelt valóságelemet belezsúfoljon egy-egy képbe, ezért több verse végül is csapongó fölsorolás, a meglátott világ elemeinek „itt és most” leltára (tűz van a teliholdon; emelkedik a járdaszögről; babókának). Ámde a pillanat személytelen ábrázolásának van nála egy tömör, hangulatában a haiku stílusára és hangzására emlékeztető, kifinomult formája is: „szivárvány alatt / préselt levelek / zaj van / eltúlzott suttogás” (*). Legtöbb verse – érthetően, hisz’ képzőművészről van szó – érzékletesen, plasztikusan, fölidéző erővel, impresszionista módon ragadja meg a világ meglátott részleteit, a város képét, az ablakból kitekintve megérezhető éjszakát, az esőáztatta aszfaltot, a magányos körhintát, a könnyű nyáresti párát. A versek és képek együttese, bár a látványok kifejezésével, de végül is hangulatok, érzetek megjelenítésével szól a kötetet lapozgatókhoz, miközben a megragadott részletek a természet, a létezés egyetemes teljességét sejtetik: „vonatablakban / zöld-barna csíkos tájszín // táblák csúsznak el / borul minden a földből / minden a földcentrum felé” (ébredésben a súlytalan színek). A képek a gesztusfestészet expresszív erejű, sajátos színvilágú, sötét tónusú alkotásai; a művész ecsetkezelése és a képsíkból kitüremkedő vonalakkal és foltokkal olykor a vakolásra emlékeztet, szinte fölparcellázva, dekonstruálva a belső szemmel megérzett világot. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"