Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Az 1944-45-ös esztendő fordulója nagy változásokat hozott a magyar nemzet történetében. Az ország romokban volt, az államhatalom összeomlott, ám sokan reményekkel tekintettek a jövőre. A szovjet Vörös Hadsereg jelenléte azonban jelezte, hogy Magyarország - a többi kelet-közép-európai állammal egyetemben - a szovjet érdekszférába került. 1945-ben azonban még nem volt látható a fokozatosan kiépülő kommunista diktatúra, és az emberek jelentős része egy demokratikus, társadalmi reformokat megvalósító Magyarország megteremtésén fáradozott. 1945 és az azt követő néhány év történéseivel foglalkozott a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Országgyűlés Hivatala által Budapesten, 2014. december 11-én megrendezett konferencia, melynek szerkesztett előadásait tartalmazza jelen kötet. A tanulmányok szerzői elemzik a második világháború győztes hatalmai által újrarendezett nemzetközi politikai erőteret, a változások idején zajló elitcserét, az Ideiglenes Nemzeti Kormány külpolitikáját. A hazai demokratikus alternatívák bemutatása mellett sorra veszik a Magyarország 1944-45-ös szovjet megszállását követő kommunista térnyerés első állomásait, a fegyveres testületek átszervezését, a gazdasági változásokat, a háborús bűnösök elleni pereket, a polgári lakosság elhurcolását, végül bemutatják a szomszédos országok magyar kisebbségeinek nem kevésbé tragikus, több esetben a kollektív bűnösség elvén alapuló üldözését. A kötetet névmutató zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Remény és realitás - Magyarország 1945

Borító ár
3 000 Ft
Aktuális online ár
2 250 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9786155656118
Egyéb szerzőség
Horváth Zsolt (1964-) (szerk.);Kiss Réka (1975-) (szerk.);Nemzeti Emlékezet Bizottsága (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
415 o.
Kiadó
NEB
Cikkszám
3001032172
Alcím
Magyarország, 1945

Darabszám