Akinek volt rákbeteg a családjában, az pontosan tudja, hogy a szenvedés milyen stációit kell végigjárnia a betegnek és családjának, egészen addig a pontig, amíg már elvész a remény, és a szenvedő föladja a küzdelmet. Ennek a pokoljárásnak a krónikája a regény, amelynek szerzője egy négytagú család, a negyvenes éveiben járó, rákbeteg édesanya, férje és két gyermeke, kamasz lánya, és fiatal felnőtt fia monológjaiból szőtte megrendítő történetté a család viszonyát a betegséghez, annak elfogadásához, feldolgozásához. A négy szereplő gondolatait tipográfiailag is megkülönböztette a szerző, az eltérő betűkkel szedett szövegrészek arról tudósítanak mit érzett az asszony, és mit éreztek a családtagok, amikor szembesültek a betegség tényével, miként álltak rendületlen hittel és szeretettel a beteg mellett, amikor az a kemoterápiától már-már megsemmisülve, kénytelen volt elviselni az újabb és újabb beavatkozásokat. Miként reménykedtek, hogy ezek a beavatkozások lokalizálják a rák továbbterjedését, és miként kellett elfogadniuk a megváltoztathatatlan tényt, hogy a rák végül felemésztette a feleség és édesanya testét. Eközben pedig mindhárman formálódtak, változott az egymáshoz való viszonyuk, a régmúlt eseményei is más fénytörésben nyertek értelmezést, és a fájdalom bugyraiban mindhárman átértékelték addigi életüket, hogy az édesanya nélkül elkövetkező éveket már tudatosabban, egymásra sokkal jobban odafigyelve éljék. Megrendítő, jól megírt történet, amely minden a témában érintett olvasó figyelmébe ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"