A mérnöki és filozófusi végzettségű, műfordító, asztrológus és jógaoktató szerző voltaképp autodidakta író, aki egy budapesti oktatási stúdió íróiskoláját elvégezve kezdte a szépírást művelni. Egyik tanára, Novák Valentin mondta róla, hogy teljes alkotói vértezetben kezdett szépírást tanulni, és gyakorlatilag a prózapoézis minden csínját-bínját ismerve lépett az irodalom porondjára. Az bizonyos, hogy a sokarcú szerző soktémájú és sok húron játszó író, aki első kötetének hét tematikus fejezetbe osztott 26 novellája a kortárs kispróza irodalom csaknem minden regiszterét megszólaltatja. A nyitó írás hangulatos vallomás Budapestről, annak a városnak egynémely zugáról, amelyek miatt otthonának érzi a fővárost a tatabányai születésű író (Otthonváros). A novellák első csokra szerelmi tárgyú írásaiból nyújt ízelítőt, például az önbizalomhiányos, gátlásos és félénk nő randevúra készülődés közben megélt tépelődéseiről (Olga randevúja). A második fejezet az idő prózai dimenzióit ábrázoló írásainak kis csokra, ilyen például Krúdy sajátos hangulatú Tabán-képét és -hangulatát „folytató” időjáték (Tabáni időkapu). Közéleti tárgyú rövidprózái közül az egyik az ’56-os forradalom fővárosi eseményeit eleveníti föl egészen szubjektív módon (Szegény Zsuzsi a földinduláskor). A galaxisok, a végtelen űr képe jelenik meg azokban a novellákban, amelyeket jobb híján fantasztikus műveknek lehetne nevezni, de a kozmosz leírásából, a világegyetem panorámaképéből mindig az ember arca bontakozik ki (A feldőlt holdlétra). Napjaink életének emberi történéseit az élet sűrűjének, zűrzavarának megjelenítésével mutatja be (Nedves Pláza; Az éjféli tetszhalott). Szilágyi József motivikája a tér és az idő legtávolabbi pontjai között irizál; egyforma otthonossággal mozog a múlt díszletei és a jelen viszonyai között; ugyanolyan magabiztos a realizmus világában, mint a fantasztikum virtuális terében és képzetei között; ismeri az emberi lelket és viselkedésformákat, miközben érezhetően törekszik a lét különösségeinek megjelenítésére. Vonzódik az egzotikumhoz, a múlt és jelen talányaihoz, a kiismerhetetlen jövőhöz és e világok különc vagy éppen tipikus alakjaihoz. Szilágyi József szinte játszik az olvasóval, mert úgy mutat föl – Novák Valentin kifejezésével élve – „sorsmorzsákat”, hogy közben megcsillogtatja hihetetlen műveltségét, széles körű tájékozottságát, műszaki, filozófiai, asztrológiai felkészültségét. Talán éppen e – sokszor az áttekinthetetlen zsúfoltság érzetét keltő – túlzásig fokozott sokarcúság az, ami esetenként a kidolgozatlanság, a vázlatosság érzetét kelti az olvasóban. Mintha az író az ötletét nem vinné végig, a kiinduló gondolatát sem gondolná végig, mintha szándékosan nem akarná, hogy csak rá jellemző, sajátos írói karaktere bontakozhasson ki. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"