Mary Beard neve sokaknak ismerős lehet tudományos és ismeretterjesztő könyvei, tévéműsorokban való szereplései okán. A világ egyik legismertebb ókortörténésze és klasszika-filológusa, mindamellett, hogy a Cambridge-i Egyetem Ókortudományi Tanszékének professzora, a tudományt nem elefántcsonttoronyba húzódva műveli: igen aktív tudománynépszerűsítő munkássága részeként számos, a római történelmet és kultúrát tárgyaló dokumentumfilm készítésében is részt vett. A Nők és a hatalom : kiáltvány című műve ma már sok országban a tananyag része. A kötetben szereplő két írás eredetileg előadásként hangzott el a London Review of Books jóvoltából 2014-ben és 2017-ben. A szerző célja, hogy elmagyarázza, „mennyire mélyen gyökereznek a nyugati kultúrában azok a mechanizmusok, amelyek elhallgattatják vagy nem veszik komolyan a nőket”. Mindezt a görög-római mitológia példáinak segítségével illusztrálja, azokkal megvilágítva a saját korunkat. Az első, Nők a nyilvánosság előtt című írásban az euroatlanti kultúra alapszövegének, az Odüsszeiának abból a jelenetéből indul ki a fejtegetés, amikor az ifjú Télemakhosz – Odüsszeusz fia, akinek útjáról, férfivá éréséről legalább annyira szól a hőseposz, mint apja bolyongásairól – csendre inti anyját, Pénelopét. Beard kulcsfontosságú epizódnak látja ezt, mely ősjelenete a nyilvánosan felszólaló nő „finomabb” vagy kifejezetten erőszakos csendre intésének, és amely variált formában újra meg újra megismétlődik mind a mai napig, sőt mondhatni mindennapossá vált az internetes kommentek, tweetek világában. A szerző meglátása szerint erre jellegzetes válasz, hogy a nők vagy visszavonulnak (tehát csendben maradnak), vagy „androgün” viselkedést vesznek fel, azaz férfiasan kezdenek el viselkedni (erre is hoz már a római irodalomból is példát, Maesia esetét), például hangképzésre járnak, hogy mélyebb hangon szólalhassanak fel (mint Margaret Thatcher). Ez azonban nem jelent valódi megoldást, hiszen e nőknek így olyan retorikai szerepek megszemélyesítőivé kell válniuk, melyeket nem éreznek magukénak.