Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Tizennyolcadik önálló verseskötetével jelentkezik a 88. Ünnepi Könyvhétre az elismert közgazdász, ugyanakkor József Attila-díjas költő, Báger Gusztáv. Egész költészetén végig vonul az a kérdésfelvetés, amely új kötetében talán a korábbiakhoz képest is nagyobb hangsúlyt kap: adhat-e igazi értelmet életünknek az a szellemi dimenzióitól megfosztott világkép, amely a keresztény Európát visszatántorítja önmaga felismerésétől (ezt az Európa elrablása című ciklus versei érzékeltetik, közülük is leginkább a Walt Whitman blues, amely kiváló összegzése a gondolatmenetnek). Miközben a költő gyakran apróságokat figyel meg - a homokszemek fújását (A Szórítész-paradoxon), a rigó füttyögését hallgatja (Tisztulás) vagy a Hold fogyatkozását nézi (Új formák) -, máskor kíméletlen önvizsgálatot tart (mint például a Vízió című versben), jól tudja, hogy a mikro- és a makrokozmosz összefügg, valójában egy. A gyakran káosznak tűnő világot azonban összefogja valami, egy tudatfeletti rendezettség és harmónia, az arra felé való törekvés (mint ami például a kötetzáró Új föld című versben is körvonalazódik). Álljon itt illusztrációként egy rövid idézet, a Kantáta című ciklusból: "Agancsok nőnek, szárnyak, / indák, törzsek és kelyhek, / Napba forduló formák / teremtést ünnepelnek. // Kavicsok, ércek, cseppkövek, / szobrok, tornyok, oszlopok. / Sokadmagává alakul az Egy, / megszámlálhatatlanul lobog." A kortárs líra kedvelőinek nyugodt szívvel ajánlható kötet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Báger Gusztáv (1938-)

Nézi, ahogy nézem

Borító ár
1 800 Ft
Aktuális online ár
1 350 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Báger Gusztáv (1938-)
ISBN
9786159903388, 9789639903388
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2017
Méret
22 cm
Kiadó
Széphalom Kvműhely
Cikkszám
3001029063

Darabszám