Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
22%
Teljes leírás
A szerző, Cseri Kálmán közel négy évtizeden keresztül vezette Budapesten a Pasaréti Református Egyházközösség tagjait. Vezető lelkészként nemcsak Magyarország határain belül, de a határon túl is széles ismertségre tett szert. Prédikációi hangfelvételeken és írásban is megmaradtak halála után, és ezeknek a kegyes olvasmányoknak a foglalata a jelen kötet. A címben jelölt „négyküllős” kerékhez hasonlítja a keresztény hitéletet, mivel meglátása szerint az agyagos, sáros, akadályokkal barázdált úton, amely maga az élet, csakis ilyen szekérrel lehet közlekedni, amelynek tengelye, maga Jézus, aki a küllők stabilitását biztosítja. Az ige az imádság, a közösségi lét, és a szolgálat négyes egysége alkotják a négy küllő erősségét. Erre a metaforára építi föl „a hitben való növekedés feltételeit” megfogalmazó kötetét, amelynek fejezetei (A tengely, Isten igéje, Az imádság, A közösség, A szolgálat, Tanúim lesztek) mély, és a lélek titkait faggató, őszinte önvizsgálatra inspirálhatják majd a vallásos hitben élő olvasót, aki egészen bizonyos, hogy a bibliai idézetekkel kiegészített kötetben számos olyan, megszívlelendő tanácsot talál, amely továbbsegíti majd a hit útján. Elsősorban, a református hitben felnövekvő ifjak és idősebb olvasók érdeklődésére tarthat számot a kötet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Cseri Kálmán (1939-2017)

Négyküllős kerék

Borító ár
2 500 Ft
Aktuális online ár
1 950 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Cseri Kálmán (1939-2017)
ISBN
9789632884073
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Egyéb információk
20 cm
Kiadó
Harmat
Cikkszám
3001032740
Alcím
a hitben való növekedés feltételei

Darabszám