L. Simon László legújabb, Művészi szabadság és intézményi autonómia címet viselő esszékötete többek között a szabad alkotás és a különböző fenntartású intézmények összefüggéseit vizsgálja. A szerző kultúrpolitkai esszéinek gyűjteménye az intézményi autonómia rendkívül összetett kérdéseit is körüljárja. Amint a szerző fogalmaz, a „szabad alkotáshoz autonóm intézményekre is szükség van. És annak az igazságnak a belátására, hogy a politika nem tud mindent uralni és nem is kell rá törekednie, éppen a saját távlatos céljainak érvényesülése érdekében… A szabadságukért, az önrendelkezési jogukért és a szuverenitásukért sokat küzdő nemzetek fiai pontosan tudják, az intézmények garanciát jelentenek az értékek megőrzésére és továbbadásukra. Kisebbségi létbe kényszerült honfitársaink szerte a Kárpát-medencében még inkább érzik ezt, s intézményeikhez, szervezeteikhez körömszakadtáig ragaszkodnak. Az intézmények autonómiája rend kívül összetett kérdés, hiszen egészen más egy állam által fenntartott költségvetési szerv, és a tagok önrendelkezésére építő, egyúttal alkotmányos védelmet kapó köztestület helyzete“.