Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
1991 decemberében a Panoráma című külpolitikai magazinműsorból a magyar közvélemény első ízben szerzett róla tudomást, hogy a volt magyar állampárt – hasonlóan egyébként más szocialista országok kommunista pártjaihoz - évtizedeken keresztül részt vett a nemzetközi kommunista mozgalom finanszírozásában. Részben a "szocialista világrendszer" szövetségeseinek számító fejlődő országok némelyikét segélyezte a magyar rezsim (így például Laosznak, Kubának, Etiópiának, Mozambiknak, Vietnamnak és hasonló "baráti rendszereknek" nyújtott segítséget), de emellett anyagi támogatást nyújtott nyugati kommunista pártoknak is, így például az olasz, a francia vagy a görög testvérpártnak. A "guruló dollárok" néven elhíresült ügy egy hónapig szerepelt a sajtóban, majd szép lassan elült (az ügyészség vádemelés nélkül megszüntette az eljárást). Ezt a témát mindeddig nem igazán vizsgálta a történettudomány - ezt a hiány kívánja pótolni a NEB Könyvtár sorozat legújabb kötete, amely két témába vágó tanulmányt, és azokhoz kapcsolódó forrásokat tartalmaz. Szilágyi Gábor - rendkívül hiányosan fennmaradt írásos forrásokat és interjúkat felhasználó - írása (Az MDP és az MSZMP a "guruló dollárok" rendszerében) általánosságban vizsgálja a témát. Bemutatja a titkos pártfinanszírozások általános mechanizmusát, azt, hogyan működött az a szolidaritási alapon keresztül, mi tudható a magyar finanszírozásról, annak mértékéről (a rendszer fennállása alatt az eddigi vizsgálatok alapján összesen 14 millió dollárról, akkori vásárlóértéken mintegy 404 millió forintnak megfelelő devizáról van szó), és arról, hogyan juttathatták Moszkvába a pénzeket. Olvashatunk még a kétoldalú alapon történő direkt pártfinanszírozásról, pontosabban annak mozaikszerűen fennmaradt nyomairól, valamint az általában pártvállalatokon keresztül folytatott indirekt pártfinanszírozásról is (a magyar állampárt ezen esetekben az egyes nyugati kommunista pártok kapitalista módon működő magánvállalkozásait támogatta, ezen keresztül pedig a haszon a pártokba folyt). Az ezen tanulmányhoz tartozó forrás rendkívül érdekes: az MSZMP Politikai Bizottsága 1988. december 13-i ülése jegyzőkönyvének témába vágó részleteit olvashatjuk el. A Történettudományi Intézetben dolgozó Stefano Bottoni tanulmánya a téma egy részterületét tárgyalja: hogy milyenek voltak a magyar-olasz gazdasági pártkapcsolatok a hidegháború korszakában. Írásában arra keresi a választ, hogy miként sikerült az Olasz Kommunista Pártnak összeegyeztetni az ideológiai vonzódást az üzleti szemléletű partnerséggel, milyen hatása volt a kereskedelmi kapcsolatok volumenére az időszakos politikai válságoknak és milyen illegális pártfinanszírozási technikák tették lehetővé az OKP és az MDP/MSZMP közötti, hidegháborús korlátokat elkerülő kereskedelmi rendszert. A tanulmányt követően tizenhat forrás kapott helyet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Keletről Nyugatra - a kommunista mozgalom titkos pénzei

Raktári szám: 9786158019163
Borító ár
1 500 Ft
Aktuális online ár
1 125 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9786158019163
Egyéb szerzőség
Kiss Réka (1975-) (szerk.);Soós Viktor Attila (1979-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2015
Méret
144 o.
Kiadó
NEB
Cikkszám
3000248274
Alcím
a kommunista mozgalom titkos pénzei
Sorozatcím
NEB könyvtár ; 2415-9573

Darabszám