Renczes Cecília költészetét már bemutatkozásakor, az 1990-es évek végén is úgy jellemezték, mint "vertikális lírát", amelynek minden képe, valamennyi konkrét motívuma szinte azonnal elemelkedik a valóságtól, és ha nem is éterivé szublimálódik, de egy másik dimenzióba kerül. Vagyis Renczes Cecília nem parnasszista lírát művel, hanem olyat, ahol a valóság képe, érzete, benyomása csak archimédeszi pont a lírai elrugaszkodáshoz, a mondandó fölszárnyaltatásához. "Ahová indulok / Ne kísérjen hang a mából. / Az ég ezüstszín legyen, / Mint az áldozni készülő esperes" (Kertje lett). Köznapi helyzet, realista látvány - és mégis magasabb rendű, légiesebb, elvontabb dimenzióba kerül, új jelekkel, toposzokkal, metaforákkal, utalásokkal, hasonlatokkal egészül ki. "A napfény most apró macska, / Diólevélen mosdik" - írja Változatlanul című versében, majd így folytatja a falusi udvarban történtek leírását: "Leülünk ismerős, lágy mosollyal. / Asztalunkhoz lépő fény, a muzsikus. / Szerelmem hűvös tenyerébe fekszem". A köznapiságában is megragadó pillanat az egyedi lírai alkotásmód jóvoltából olyan fénytörésbe, különös megvilágításba kerül, amely par excellence líraivá avatja a helyzetet - és az olvasó számára emlékezetessé. Renczes Cecília szabad versei koránt sem szabad áramlásúak; a versszöveg fluxusát éppen a vertikális szerkezet, a valóságtól való elemelkedés szabályozza, szorítja formák közé (Kerek csend, A belépőhöz; A tavasz - és hosszan sorolhatnánk tovább a címeket). A kötet szinte valamennyi darabja a köznapiból induló kép fölemelkedését, gondolati-poétikai struktúráinak légiesedését dokumentálja. Így lesz az este látványából testközeli szerelmes vallomás (Este), így lesz az eső leírásából szédítő körpanoráma (Ma esik), így válik egy köznapi HÉV-utazásból az erőszaktól való félelem és a békevágy kifejeződése (Zöld HÉV-en utazik). A kötet darabjai szinte kivétel nélkül olyan témákat jelenítenek meg, amelyeket minden ember nagyon is közelről ismer, s azután egy beszúrt jelző, egy váratlan szófordulat, egy egzotikus hasonlat, egy szokatlan asszociáció vagy sejtelmes áthallás, és az egész textus új dimenzióba transzponálódik, miközben a szerző pazar képeket fest: "Láttam, ahogy az őszi szél / letüsszentette az aranyat / karcsú fánk fejéről. / Csak álltál kristályhavazásban, / érezted, hogy a fény repül feléd" (Áll kristályhavazásban). Köznapiság és emelkedettség, szokottság és különösség, szabad áradás és kiforrott formák fegyelmének harmóniája az egész kötet - ahogyan a találó címe, Jelek hétköznapokra is pontosan jelzi. A versek ritmikája, a hangsúlyok belső dinamikája, latens rímelése teszi kötötté, szabályossá a szabad verseket. Az igényes kiállítású, reprodukciókkal illusztrált kötet a kortárs magyar líra értékes darabja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"