Rendhagyó, ugyanakkor méltó antológiát szerkesztett az unoka, Péterfy Sarolt, Jékely Zoltán születésének századik évfordulója alkalmából az Ünnepi Könyvhétre. A kötet célja - mint Jánossy Lajos írja előszavában -, "hogy Jékelyt bevonja az aktuális irodalom alakrendjébe". A szokatlan szerkesztés egyebek mellett abban nyilvánul meg, hogy Péterfy Sarolt tíz kortárs, magyar költőt kért fel a fiatalabb nemzedékből, hogy válasszanak ki tíz-tíz verset Jékelytől, és írjanak miniesszét költészetéről. Ezenfelül az ily módon felosztott válogatás tíz részét tíz fotó választja el egymástól a családi gyűjteményből, melyek a nagyobb nyilvánosság számára ugyancsak kuriózumot jelenthetnek. A tíz költő (Borbély Szilárd, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kovács András Ferenc, Mesterházi Mónika, Schein Gábor, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Térey János és Tóth Krisztina) tízféle Jékely-portrét készít el, s "míg Jékely költészetének tartanak tükröt, a tükörben a saját képmásuk is megjelenik" - Péterfy Saroltot idézve, aki utószava végén saját tízes listáját is közzéteszi, melyen (a gazdag életműre jellemző módon) nem is található átfedés az antológia száz versével. A szerkesztői koncepció - egyszersmind a részt vevő költők reménye - az volt, hogy új párbeszéd indulhasson Jékely költészete és a mai poézis, a mai értelmezők között. Jánossy Lajos is abban bízik, hogy "Jékely Zoltán ezzel a könyvvel (...) komoly és sallangmentes, jóllehet ünnepélyes kísérettel, ismét bevonul a magyar irodalomba". Az idő, az elmúlás és az öröklét költőjének így végérvényesen beteljesülhet tizenkilenc éves kori Jóslata (1932), melyet a szerkesztő-unoka idéz a kötet zárszavaként: "Ma hajnalban megszólalt a kakukk. / Megkérdeztem, tréfából, meddig élek? / Kegyetlenül fösvény volt és hazug: / azt válaszolta, még csak vagy hat évet! // Az ablakon beszállt egy szürke légy, / előbb a rézlámpás körül kerengelt, / aztán fölém repült s zümmögve, szép / ívvel kirajzolá a végtelen-jelt". "www.kello.hu © minden jog fenntartva"