A századforduló kiemelkedő svájci prózaírójának regénye közel száz éve látott napvilágot. Bár túl nagy visszhangot nem váltott ki, a legkiválóbb kortársak felfigyeltek rá. Nem véletlen, hogy egyikük éppen az a Robert Musil volt, akinek három évvel korábban jelent meg a szigorú katonaiskolai éveit megörökítő önéletrajzi regénye, a Törless iskolaévei (199604092). Robert Walser könyve hasonló szituációt mintáz - főhőse naplójában egy olyan bentlakásos iskola (a Benjamenta Intézet) légkörét eleveníti fel, amilyenben (egy ún. Dienerschuléban, „szolgálóiskolában”) néhány évvel azelőtt a szerző maga is tanult. Az intézetben elképesztően bornírt szellemiség uralkodik. „Csak egyetlen óra van, és ismétlődik szakadatlanul: »Hogyan viselkedik a tanulófiú?« Voltaképpen e kérdés körül forog az egész oktatás” - jegyzi fel magának a narrátor. Ám miközben az író szenvtelen távolságtartással, ugyanakkor nehezen megfogható, összetett (derűs, borongós, ironikus) hangnemben festi a kisszerű hétköznapok viszonyait, árnyalt ecsetvonásokkal, áttételesen - miként Musil megfogalmazta: a történetet magát beszéltetve - jelzi e zárt közösségen belüli hierarchia emberi drámáit, az egyéni döntések, a megalázkodás és a lemondás, a makacs önfegyelem emberpróbáló helyzeteit. Az emberi lét egyetemes kérdéseit filozófiai, az álomszerű betétek révén pedig egyenesen kozmikus távlatokban megfogalmazó, különös atmoszférájú regény méltatlanul későn felfedezett szerzőjéről a könyv fülszövege egyenesen azt állítja, hogy „művei nélkül elképzelhetetlen a XX. századi világirodalom”. A Báthori Csaba elemző utószavával és életrajzi kronológiával kiegészített regényt érdemes széles körben ajánlani minden irodalomkedvelő olvasónak.