Az Íliász - a megteremtésének ideje óta eltelt több mint kétezer év során - megszűnt kizárólag görög klasszikus őseposz lenni, beépült az európai és az egyetemes világkultúrába. Homérosz a mesterek ősmestere 24 énekben, a nagy, tíz éven át tartó háború, a Trója elleni görög hadjárat históriáját mondja el, és mindezt - az epikai szerkesztés zsenialitásával - a tizedik esztendő 51 napjának történetébe sűríti. Ám nemcsak emberi történet ez, hiszen a görög föld, és a görög hitvilág olümposzi hatalmasságai ekkor még állandó kapcsolatban állottak egymással, hanem istenek emberarcú küzdelme is, mert Zeusz hatalmas családfájának tagjai más-más hősöket kegyelnek. Az eseménynek két figurális centruma van: Achilleusz, a görögök oldalán (a tragikus férfisors megtestesítője), ő az aktív, szenvedélyes, erős és gyönyörű hím - és Helene, a trójaiak által elorzott görög asszony, akinek szép, erotikus passzivitása még a homéroszi dalnok szívét is megejti. Meneláosz, Patroklosz, Hektor, Agamemnon és mások ennek a bonyolult színtérnek az aktorai. S bár a harc folyik, istenek és emberek harca a győzelemért, a túlélésért, a Hádésztól való megmenekvésért, az a világ, ahol Homérosz - feltehetően - énekelve előadta ezt a versét, békés volt - a hasonlatok sorában még a megiszamosodó pillanatokban is búzamezők, szorgos szántóvetők, szőlőművelők aranyló képei bomlanak ki. A Devecseri Gábor fordításában megjelent és jegyzeteivel kiegészített mű - a legszélesebb körű ajánlásra érdemes.