Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A Berlini Fal lebontása után sok nyugat-európai újságíró kereste fel a keleti blokk országait, hogy megnézze: milyen is az a világ, mely eddig szinte hermetikusan el volt zárva a nyugati közvélemény elől. Így volt ezzel William Blacker is, aki nem sokkal az 1989. decemberi romániai forradalom után döntött úgy, hogy megnézi magának Észak-Romániát. Amikor Mihai nevű régi barátja hívására először lépte át a határt, szinte nem is hitte el, amit lát: a máramarosi cigány falvakban szinte középkori világba csöppent, távol a modern világ rohanásától. Később többször is vissza-visszatért, sőt hosszabb ideig ott is élt, egy kis faluban, ahol megtanulta a vidéki emberek között a hagyományos paraszti életet, a földművelés minden csínját-bínját, s a korábban elsajátított fafaragást is hasznosítani tudta. Angol újságokban, így a Daily Telegraph-ban vagy a Times-ban megjelenő írásaiban érzékletesen mutatta be a vidéket és annak lakóit, a nyugatiak képzeletében élő "vad és veszedelmes népség"-et, főleg a mélyszegénységben élő helyi romákat, s hazájában 2009-ben megjelent, ám végre magyarul is olvasható első könyvében is ezt a világot mutatja be. Az egyes fejezetekből kiviláglik Észak-Erdély rendkívül sokoldalú arca, s ezt már a fejezetcímek is jól érzékeltetik - Cigányzenészek és magyar bárók; Vörös zászlók és reneszánsz oltárképek stb. Az élményszerű leírások megidézik a megváltoztatott nevű Halma falu életét, a falu lakóit, akik teljes mértékben befogadták, az évszakok váltakozását, a tavasszal virágzó körtefákat, a nyári kaszálást, az égetnivaló gyűjtését a téli erdőkben, a disznóöléseket és a falusi ünnepeket, a zajos esküvőket, az erdélyi vásárokat, a pásztorsípok távoli hangját, a farkasok üvöltését, s megismerhetjük azt a Mariskát is, akibe a szerző beleszeretett, s közös gyermekük okán egy ideig együtt is élt vele. A személyes hangú, érdekes útelírás-memoár széles körben ajánlható beszerzésre. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Blacker, William (1962-)

Időtlen utakon

Aktuális online ár
1 200 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Blacker, William (1962-)
ISBN
9786155105241
Egyéb szerzőség
Bánki Vera (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2012
Méret
18 cm
Kiadó
Geographia K.
Cikkszám
3000209529

Darabszám