Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A Károli Gáspár Református Egyetem oktatója arra vállalkozott, hogy monográfiájával a Kádár-kor krimiirodalmának recepcióját, ahol szükségesnek érezte, módosítsa, a bevett értelmezéseket revízió alá vegye. Török Lajos ugyanis úgy látta, hogy a rendszerváltást, majd a hazai krimi kétezres évek utáni felfutását követően a befogadás- és értelmezéstörténet meghatározó aktorai a korábbi évtizedek zsánerirodalmát igen lesajnáló módon kezelik: abban a rendszer rezonőrszerepbe kényszerült, s az ilyen irányú elvárásoknak megfelelő, a hatalom kívánságait messzemenőkig kiszolgáló médiumot látták, s ebben a fénytörésben nézték meg közelebbről az adott művek stiláris vetületét is, ha egyáltalán vették a fáradságot, hogy az egy-egy reprezentatívnak számító szerzőn és köteten túl más műveket is bevonjanak az elemzésbe. Török viszont, amennyire csak tudja, tágítja a kutatás horizontját, s e szélesre tárt perspektívába már a kevésbé ismert szerzők, valamint az ötvenes években megjelent, akkor még nem terjesztésre, csupán a karhatalmi szervek szórakoztatására és ideológiai nevelésére szánt kiadványok is beleférnek.
Török Lajos (1970-)

Detektívtörténet és szocializmus

Borító ár
3 490 Ft
Aktuális online ár
2 792 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Török Lajos (1970-)
ISBN
9789636460761
Egyéb szerzőség
Károli Gáspár Református Egyetem (Budapest) (közead.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2023
Méret
209 o.
Kiadó
KRE
Cikkszám
3001085486
Alcím
fejezetek a Kádár-kori bűnügyi irodalom történetéből

Darabszám