Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A Kényszerkirándulás a Szovjetunióba (201208175) című kötet mutatta be az 1956-ban KGB által elrabolt, és az időlegesen az ukrajnai Ungvár és Sztrij települések börtöneibe zárt magyar foglyok, a felkelés feltételezett vezetőinek és résztvevőinek történetét (eredetileg Szibériába deportálták volna őket, ám a foglyokat a nemzetközi nyomásnak engedve végül 1957 januárjáig bezárólag hazaszállították). Közéjük tartozott Paál Tibor mérnök, akit 1956. október 1-én tartalékos tiszti tanfolyamra küldtek Ercsibe, majd az egységét a Műegyetemre vezényelték át. November 4-én esett szovjet fogságba, és pár nap után Ungvárra vitték. Tüzelővel megrakott marhavagonokban megindultak kelet felé, de szerencsére megálltak Sztrigyben. Néhány hétig tartózkodott itt, majd többekkel együtt visszavitték Ungvárra, és december végén átadták a magyar hatóságoknak. A Fő utcai börtönben és a Kozma utcában töltött napok után, 1957. január 26-án szabadult. Családja unszolására látott neki emlékei megírásának, mely az első kiadás után most, az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára második, átdolgozott és bővített kiadásban lát napvilágot. Az első rész - mely egyben az előző kiadásnak felel meg - tartalmazza a szerzővel történtek rövid összefoglalását, kiegészítve néhány újságcikkel, illetve a szerző által néhány rendezvényen elmondott emlékező beszéd részletével. A második és harmadik rész a szerző internetes és könyvtári búvárkodásának eredménye: az előző kiadás óta eltelt időszakban született kilenc szakirodalmi feldolgozás - köztük a már említett kötet - eredményeit összegzi, kiegészítve azokat saját emlékeivel. Olyan témákat tárgyal, mint a művekben szereplő dátumok, az ismerősökre vonatkozó információk, a táborban őrzött németek, a deportáltak létszáma, az említett helyek és a hazatérés. A szerző kitér a Kazahsztánba hurcoltak sorsára is, bemutat néhány ismertebb foglyot, valamint röviden összefoglalja '56 előzményeit és következményeit. A néhány fotóval és dokumentumok fakszimiléivel illusztrált kötet bibliográfiával és a főbb források szerzőinek rövid életrajzaival zárul. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Paál Tamás (1933-)

Deportáltak

Borító ár
1 800 Ft
Aktuális online ár
1 440 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Paál Tamás (1933-)
ISBN
9789630867658
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
21 cm
Kiadó
Magánkiad.
Cikkszám
3001028556
Alcím
'56 ritkán emlegetett részlete

Darabszám