Ottlik Géza művei kultikus szerepbe kerültek az irodalmi köztudatban, miközben maga az alkotó kínosan ügyelt arra, hogy távol maradjon a kultúrpolitikai szerepléstől. Legendásan zárkózott ember volt, mégis tudatosan ápolta a maga kultuszát. Utóélete is kettős: műveiről egyöntetűen a legnagyobb elismerés hangján szól a kritika és az irodalomtörténet, miközben a neve a zajló irodalmi polémiákban elvétve merül föl. Műve középiskolai tananyag, de életművének szinte semmiféle hatása nincs a 20-21. század fordulójának magyar prózairodalmára. Munkásságának elszánt rajongói vannak vagy olyan fanyalgói, lebecsülői, akik még az Iskola a határon szerzőségét is kétségbe vonják. Thimár Attila e kötetbe gyűjtött nyolc tanulmánya, esszéje bizonyosan nem tudja föloldani az Ottlik nevéhez köthető ellentmondásokat, de ráirányítja az életművére a figyelmet, éspedig oly módon, hogy kijelöli azokat a fontos kérdéseket, amelyek egyrészt hozzájárulhatnak a fönti ellentmondások föloldásához, másrészt, amelyek nemcsak az Ottlik-oeuvre szempontjából, de a 20. század második fele honi prózairodalmának tekintetében is végiggondolandók. A szerző az Ottlik-tematika sokszínűségét is fölmutatva egy-egy kérdésben igyekszik mélyre ásni. Mindjárt az első dolgozatban (Ottlik és a csillagok) annak a Nemes Nagy Ágnesnek tulajdonított megállapításnak jár utána, miszerint Ottlik egyáltalán nem értett a versekhez; ragyogó szellemével, heves érvelésével leplezte tájékozatlanságát. Ezt a témát folytatva (Ottlik és a vers) áttekintést ad az írónak a költészettel kapcsolatos gondolatairól, amelyek - kissé paradox módon - Próza című kötetében, némileg szétszórtan, szerepelnek, mégis koherens egészet mutatnak. Az Ottlik-recepció kiterjedt kérdéskörében elemzi, miért és miként tekintette Tandori Dezső mesterének az írót (Tandori és Ottlik). Ugyancsak az Ottlik-művek befogadását vizsgálja egy hosszabb tanulmányban ("Ha halálom után vihetem magammal, amit még festeni szeretnék"), kitérve az Ottlik-kultusz még véget nem ért történetére is. A szerző külön írásban elemzi Ottlik műveinek önéletrajzi vonatkozásait (Az életrajz fogságában), kitér Ottlik és a tömegmédia viszonyára (Rádió Ottlik) foglalkozik az oeuvre dekonstrukciójának, átértelmezésének lehetőségével, éspedig az író Hajónapló című műve elemzése keretében. A kötetet egy fiktív beszélgetés (Visszaérkeztél hát Budára...) zárja, amelyben Thimár Attila budai kötöttségeiről faggatja képzelt módon a nagy írót, eközben folyvást a Buda című regényre reflektál az "interjú" készítője. A szerző szándéka, azaz a kötet egészének hivatása, hogy a 20. század végén oly nagyra becsült Ottlik Géza életművét, annak recepciójával együtt valamiképp "áttolja" a 21. század irodalmi köztudatába, mert - véleménye szerint - az oeuvre üzenete éppen a 21. századra mutat, annak szól. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"