Halasi Zoltán a ritkán megszólaló kortárs költők egyike, aki egészen sajátos nézőpontú és alakváltozatú szereplírát alakított ki az elmúlt évtizedekben. Gyorsan fölrakott, apró elemekből álló, érdekes-izgalmas képekből építi föl darabjait, amelyekben a költő szinte észrevétlenül vagy éppen valami figyelmet elterelő, figyelmet megosztó alakváltozatban van jelen. Mostani alakváltozata a 26 éves Itália-rajongó, aki 1980-ban nászútján járja be Olaszországot. Az útinaplót mímelő kötet első darabjában (Indulás) jelöli ki útirányát: "hegyi folyóként locsogtunk le délre, / ahogy a víz sem választja irányát, / mi is leginkább Szerb Antalt követtük." Ezután verseket szentel Velencének, Firenzének, Nápolynak, Palermónak, Taorminának, az Etnának, Pompejinek, Rómának, Assisinek, Sienának, Bolognának, tengerparti kisvárosoknak, majd hazafelé tartva Grácnak és Bécsnek. Halasi Zoltán természetesen nem verses útirajzot írt, hanem valamiféle érzület-naplót, amelybe be-beszűrődik egy velencei csatorna rajzolata, egy megcsodált festmény pompája, egy lenyűgöző épület látványa, de a versbeszéd a költő és párja utazását – gyakran belső utazását – jeleníti meg. Remek képekbe foglalt impressziók sokasága tarkítja a versek szövetét: "Alig múlt dél, a múzeum becsukva, / ebédszünet, a mediterrán napfény / elbágyasztott tűzsugár-zuhanyával" (Nápoly); "görcsös feláramlás, fa, tűzfolyamként, / izzó virágkehely, fölötte táncol / a gázzal-gőzzel töltött pingponglabda" (Etna). Itália bármilyen lenyűgöző, mégis csak keret, ürügy, hogy a költő a világról és a lélekről szóló megfigyeléseit ábrázolhassa. Egy-egy látnivaló, műemlék, műtárgy kapcsán a maga rejtőzködő, de szinte mindig improvizáló lírai egója nyilatkozik meg; az az érzékeny, kiművelt lélek, aki emócióival, intellektusával méltó befogadni a csodálatos Itália szépségeit. Halasi Zoltán finoman azt adja tudtára az olvasónak, hogy Olaszország szépségeit csak a magafajta érző egyéniség képes a maga teljességében átélni, belsővé tenni. Ilyen értelemben tehát a versek a költő és Itália viszonyáról, kapcsolatáról szólnak, mintegy utalva arra is, hogy az N. monogrammal jelölt ifjú hitvese mellett voltaképp Itáliával volt nászúton, ennek megfelelően afféle érzelmi "háromszöget" jelenítve meg. Ez a viszony persze nem csupán az bámulaté, hiszen olykor szól sajgó válláról, a zsúfolt vonatok embertömegéről, a hőségről, amiért az olvasó sokszor talán el is vész a részletekben. Pedig ezek a részletek is hozzátartoznak egy örök hűségű kapcsolat köznapjaihoz. Kortárs líránk figyelemre méltó értéke a Bella Italia. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"