Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Senkálszky Endre neve az erdélyi közönség számára sok évtizede beszélő név. „Sokat szenvedett ősök kényszere szólal meg a művész nyilvánosságszolgálatában” – írja Kötő József a kötet bevezetőjében. Huszonnégy éves fejjel már szoba-konyhás lakásban élő szülei eltartására kényszerül, a kolozsvári Thália színházba belépése előtt a vándorszínészettel is megpróbálkozik. 1940-ben a kolozsvári magyar színház megszűnik kisebbségi intézménynek lenni: az új Nemzeti Színház falai közé átmentődik a Thália Magyar Színház szellemisége is. Az elismert, jónevű művésznek ekkor is, a későbbi évtizedekben is (hatalmi harcok, kicsinyes érdekellentétek és manipulációk közepette is) egyetlen komoly aggodalma van: meg tud-e felelni a nagymúltú kolozsvári színpad által támasztott követelményeknek. A történelmi korszakokon átívelő életrajzból az erdélyi színháztörténet olyan fontos aspektusaiba is betekintést nyerhetünk, mint Kemény János színházszervező koncepciója vagy a filmrendezőként is kiváló Janovics Jenő legendája. A háborús szolgálat forgataga, „a halálkanyar évadja” után a sztálini korszak hőseinek megformálása, az állam „cselekvő propagandistájává” válás következik, majd a hatvanas évek közepétől az apró lépésekben való nyitás a magyar és egyetemes színházművészet hiteles értékei felé. Mindez egy vérbeli színész gördülékeny könnyedségével előadva, rengeteg személyes anekdotával, levélrészletekkel, fényképekkel, dokumentumokkal is kiegészítve. A történet végén megemlékezik közel 250 rádiós szerepléséről is, majd e szavakkal zárja visszaemlékezéseit: „Én hiszek abban a szigorú felelősségben, amivel az életnek, a közösségemnek tartozom. Én a színházat nem kellemes dolognak látom, hanem kemény, éber, fájdalmas keresésnek, a rend, a tisztesség, a világosság, az igazság keresésének.”

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Kötő József (1939-)

A színház fanatikusa

Borító ár
500 Ft
Aktuális online ár
400 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kötő József (1939-)
ISBN
9739373542, 2040000032432
Egyéb szerzőség
Birtók József (fotó);Korunk Baráti Társaság (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2004
Méret
240 o.
Kiadó
Korunk Baráti Társ.
Cikkszám
3000076878
Alcím
Senkálszky Endre életregénye

Darabszám