Góg János termékeny költőink közül való, tucatnál több verses kötete látott napvilágot; ambíciója, hogy a világ minden emberileg megközelíthető mozzanatát versbe szője a lírai realizmus eszközeivel. Ahogyan a költészetről szól, az maga a lírai ego önbizalommal teli vallomása: „A költészet halott virág, / helyette delejes földben fogan / a sivár prózai szó” (A költészet halott virág); máskor meg öniróniával ábrázolja a szomjas költőt és a mámorban fogant mű szépségét dicséri (Művészi etalon). A versek tematikus ciklusokba rendezve jelennek meg a kötetben: a lírára utaló, önmagára néző versek fejezete (Társalgásaim) egymagában fölrajzolja versvilága koordinátáit, amelynek egyik sarokpontja Csongrád városa, azaz a hely szelleme (A csongrádi templom kövei), a maga útját járó költő öntudatossága (A magam útján) és az idő kegyetlen múlása, mint a léttapasztalatok egyik summázata (Hogyan tovább?).