Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A tavalyi Ünnepi Könyvhét kisprózai kötete (Kómában, 201312179) után Bistey András szolnoki író, újságíró az idei rangos könyvheti eseményre visszatért korábbi kedvelt műfajához, a regényhez. A szerző tizenharmadik kötete (eddigi munkásságának listája a kiadói ajánló előtti lapon olvasható) a kádári időket idézi meg egy alföldi kisváros társadalmán és vékony értelmiségi rétegén keresztül. Csátés (térképen ne keressük, jelentése: láprét) egyházközségének nevében Németh György jogász-ügyvéd festőművészt keres kápolnájuk díszítésére. A vallásos téma egyetlen elismert művészt sem vonz, ráadásul a freskó technikája is jócskán kiment a szocialista divatból. Ezért Gárdonyi Miklós maga helyett egy rajztanárt ajánl, Tábori Istvánt, akiről kiderül, hogy művészpályája még a főiskolán kettétört. Az ő egyéni sorsa rajzolódik ki a további lapokon: alkoholba fojtott elkeseredése azonban az elvállalt munka során optimizmusba csap át, ami a szerelem lehetőségével is gazdagodik. Tehetsége, szuggesztív Krisztus-ábrázolása révén igazságot szolgáltat számára a sors, de mindeközben megismerhetjük egy tipikus falu megalkuvásokkal teli életét és kapcsolati hálóját. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Bistey András (1942-)

A kápolna

Aktuális online ár
640 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bistey András (1942-)
ISBN
9786155351648
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
20 cm
Kiadó
Hungarovox
Cikkszám
3000233750

Darabszám