„Sokáig óvakodtam attól, hogy tükörbe nézzek. Nem voltam elragadtatva magamtól, ezért nagyon szerettem volna mások szemében jobb színben feltűnni. Azt hittem, ennek a tükör kerülése az útja” – írja a költő könyve fülszövegén. Most úgy döntött, közrebocsátja eddigi őszinte tükörbenézéseinek eredményét: 42 esztendő kiadatlan verseit. Az 1962 és 2004 között íródott versek, melyeket ebbe a könyvbe gyűjtött, azokban az őszinte, néma pillanatokban születtek, amelyek az „olykor hazudott”, közönségnek szánt, publikált verseskötetek alkotóidejének hiátusait töltötték ki. Nem véletlen, hogy a számvetés, az ima, a vallomásos hang jellemzi líráját. Mégsem egy valóságtól elvonult remete hangja csendül fel ezekből a sorokból. Cseke Gábor minduntalan az őt körülvevő közvetlen tárgyi, természeti környezetre reflektál, hogy mintegy újraépítse, gondolattá, költészetté szublimálja önnön világát. Ehhez járul még mesterkéletlen, minden formalizmustól vagy metafizikai okoskodástól mentes hangja. A szó legeredetibb értelmében realista alkotó, akit megfog, magával ragad a valóság, sorai mögött gyakran érezni az ihlető élmény valóságos energiáit.